K. Gy.: Makkai Sándor: Egyedül: Bethlen Gábor lelki arca.

A karácsonyi ünnepekre jutalom és ajándék gyanánt sok példányt, elküldtek ebből a könyvből szerkesztők, szülők és barátok. Jól tette mindenki, aki így cselekedett, jól járt mind az, aki megkapta és hálás lehet az, aki olvassa. A Bethlen probléma körül ma nagy vita folyik. Ellene és mellette egyforma tudományos megokolással sorakoztatják fel az érveket és ellenérveket. Tételek és ellentételek hangzanak el, könyvek és ellenkönyvek jelennek meg. E vitát figyelvén, önkénytelenül az a kérdés vetődik fel a szemlélőben, hogy mi az oka az egész háborúságnak. Hiszen egyik fél éppen olyan alapos, mint amilyen lelkiismeretes a másik, olyan őszinte az egyik, mint amilyen igazságos a másik. Talán világnézeti különbség nyugszik a vita látszata alatt? Egy bizonyos. Különféle szempont alatt ugyan az a valóság más és más képet mutat. Minden vita a szempontok igazságában csúcsosodik ki? E csúcsnak a lapályai, az elvnek a tapasztalattal való viszonyától függ a kép igáz vagy hamis volta, Makkai könyvének szempontja a legmagasabb. A lélek magaslata a legmesszebb látás lehetősége. A lélek szempontjáig jutva a legtávolabbi és a legaljasabb, sárösabb és mocsarasabb mezőket is át lehet tekinteni s ezek úgy tűnnek fel itt mint díszítői, szükséges kiegészítői a föld egészének. A lélek igazolója az életnek, az öntudatos ideál alakítója a léleknek; a lélek a csírában levő élet, az élet alakulás, az ideálnak életté való átformálódása. Makkai Sándor 117. oldalas köiyvében ezt a csodálatos termés-lehetőséget és áz eredménynek az ideál szempontjából való értékelését végzi el, írja meg, Barabás Miklós festményének fényképével kezdődik a könyv s ennek „az egyetlen, igazi, hűséges” Bethlen képnek a magyarázásával, lelki jelentésének a felkutatásával folytatódik. A könyv tartalma a lelki arc vonásainak a feltárása, a cselekedetnek, az élet indokának a világossá tétele. Három gondolatban fejeződik a lelki arc vonása: Bethlen, „az emberi életerőnek, a magyar sorsnak, és a lelki embernek egyik leggazdagabb… hordozója és példája.” Bethlen elsősorban „született nagyság” aki „van és lenni akar”. életfolytatása pedig öntudatos, megfelelő magaállítás. Nagyságában van tragikuma, mert, ez tette őt árvává, később egyedülivé, ez emelte ott olyan magasra, hogy terveit soha senki meg nem értette, mert nagyságáig senki fel nem hatolhatott. Egyedül viselte a nagyság súlyát! Pedig tervében egy nemzet életprogramja volt kidolgozva s ennek hozott meg minden áldozatot. Nagy életében ennek a „szolgája”. Nemzetét szolgálta négy fejedelmi elődjében és mint fejedelem szolgál a töröknek is nemzetéért. Bethlen szolgáló politikáját fejtegeti Makkai a könyve második részében. Itten látszik leginkább a minden mással összemérhetetlen nagyság. Itten tündököl a lelki arisztokrata teljes pompájában. A török barátság e ponton más világítást nyer s azok a bizonyos ingoványos, széles életmozzanatók szilárd, biztos szükségszerű tényékké alakulnak át. Másképen Bethlen nem is tehetett ha magyarságához hű akart maradni. Saját élete „állammá való kiszélesítésre” vall. Erdélyt ő alakította át a saját ideálja képére a semmiből, ő a magyarázója a XVII. sz.-i Európának és Erdélynek, általa, az ő befolyására lett azzá áz egykori történelem amivé kell, mert Bethlen beleszőtte a maga sajátosságát. A kulturális fejlődésében Bethlen lelki kulturálodását kell meglátni, s erejében, jelentőségében az ő arca tükröződik vissza. Jelentős fejtegetések, alapos lélekvizsgálat és nagy tanulmányozás nyoma látszik a könyvön. Hiszen nem is egy ad hoc jelenség Makkainál Bethlen, a jubileum, ruhájába öltözködött ötlet, hanem életprobléma, létszükséglet. A nagyszerű írásból egy még na-gyobbszerű ember áll előttünk. Ahogy Makkai megmutatja, feltárja előttünk, egy megkapó félelmeiességgel áll előttünk, annyira homo novus, hogy „meseszerű alakjára egy őszinte félelet lehetséges: Vajha igaz lenne a Makkai által megírt lelki-arc minden vonása úgy, ahogy ő maga azt igaznak látja!