Mikor e kötet egyik másik novelláját folyóirataink hasábjain olvastam volt, nagy meglepetésként hatott rám az a hatalmas drámaiság, amellyel Makkai – a tudós filozófus – meséinek életet, megragadó, magához bilincselő erőt tud adni. A gyűjteményt most egyhuzamban olvasgatva talán még világosabban látom a költő legfőbb sajátságát: a kifejezés, a plaszticitás művészetét. Mert hisz végeredményben az emberi lélek, a vívódó, töprengő, szilárd pontot, az élet fejedelmét kereső egyén mindig ugyanaz. Csak a háttér, a történelmi keret változik és á lelki megnyilvánulás vonalai módosulnak. E kettőnek: a történelmi keretnek s a lelki megnyilatkozás folyton módosuló formájának az élettel, a valósággal egybefűzése már magában is érdem. De az igazi művész olyan életet önt a keretbe, hogy azt az életeiét az olvasó a maga lelki rezdülésének is érzi, olyan valóságot kölcsönöz, amelyik nem pillanatnyi jelenség, hanem folytonos tényező. Makkai ilyen igazi művész költő. A múltat nem lepergeti vászonra vetítve, hanem megeleveníti. S az életet, á mát nem moralizálással kapcsolja a történelmi kerethez, hanem annak természetes velejárójául láttatja. Ezért nem érezzük, hogy történelmi novellát olvasunk és nem vesszük észre, hogy filozofál. A történelmi keret és az eszmei tartalom oly természetes egységben, művészi plaszticitásban jelenik meg, minta virág és illata. Makkainak ezt a művészetét értékben még fokozza, hogy hőseit mindig lelki válságban szenvedő ú. n. átmeneti ponton (történetileg is és egyénileg) tünteti föl. A tömeg fölötti uralomra épült egyiptomi elbeszélés (Amytis) megrázó, de egyben fölemelő végén olvassuk, hogy az irgalom és a szerétet méltó az istenek gyermekeihez. Az asztrológiába és általa a babonákba merült babiloni tárgyú novellából meg az csendül ki: Nem elég kiűznöd szívedből a démonokat; az üres szívet azok újra elfoglalják. Nyisd ki szíved a csillagoknál áthalóbb fénynek, a szeretetnek és jóságnak! S a másik öt elbeszélésnek, amelyek a Jézus idejében történnek, (bár Jézus láthatóan sehol sem szerepel), még inkább tragikusak a hősei. A vergődések és vívódások szakadékai fölött azonban mint legfőbb uralkodó ott lebeg – nem, átszűrődik a lelkekbe az élet fejedelmének királyi méltósága: a megváltó. A vallási, különösen pedig a bibliai forrású szépirodalomnak majd mindenik művelője a szépet a miszticizmus fölhasználásával tünteti föl. (Lagerlöf.) Makkai nem veszi igénybe a miszticizmus ragyogó és színes díszleteit, hanem lélekfejlődési, pszichológiai alapra épít. S mégis költői tud lenni mindvégig. Ahogy pl. a Golgota c. elbeszélésben a József fiát, a gyermeket, szerepelteti ennek szájába adva á naiv hit problémáit és annak megoldásait, ez az egész beállítás lélektanilag is hű, művészi szempontból is nagyon hatásos. Ez a kötet egyik legművészibb részléte, noha mint egész az Amytis, de különösen a Biró a legkiforrottabb és legszebb műalkotás. Az egyes mesék felépítésében vannak egyenetlenségek ugyan (pl. az álmodó előkészítői része túlságos rövid); de bizonyos, hogyha Makkainak megadatnék a mód, hogy tovább is írjon novellákat, meséinek kerekdedsége is teljesen kiformálódnék. Valami, ilyesmit mondhatni a Makkai beszédéről is. Ez a beszéd egyszerű, de erővel telt magyar nyelv. Különösen a csattanó párbeszédek alkalmával kifejező. De néhol színtelen. úgy tetszik, hogy ez az erdélyi novellisták közös vonása (Tolnay, Petelei, Kovács D.). Egészben véve a Makkai novellái igazi műalkotások. Alkalmasak arra, hogy a lelket megfürösszék abban a magasabb, tisztább régióban, amelynek neve: műélvezet, esztétikai gyönyör. A kötet címlapját Tóth István nagyon kedves rajza díszíti. Jó lélekkel ajánljuk olvasóinknak.