Bartók György: Makkai Sándor – Szegedi új Nemzedék, 1931. március 19.

A maga tartózkodó és lelki életének mozdulásait idegenek előtt szemérmesen eltakaró egyéniségével az erdélyi férfiak ama típusához tartozik, akik a típusnak minden vonását éppen azáltal juttatják kifejezésre, hogy ezen típuson belül a leghatározottabb és legélesebb körvonalú személyiségek. Makkai Sándor a szó legnemesebb értelmében vett személyiség, Erdély történelmi levegőjéből izmos erővel kinövő személyiség. élő példája annak, hogy Erdély acélos levegője miként teremtette a maga kompakt, sok tekintetben bizonyos fanyar ízű személyiségeit, akik mindig kritikai szemmel vizsgálták úgy a maguk, mint a mások alkotásait, lelki alkatát és cselekedeteit. Az a faj pedig, amelyből törzsökös családja sarjadt, a székely, a maga hagyományainak tisztelete mellett, ha kellő fegyelem nem korlátozza, szívesén hajlik a szkepticizmus akaratgyengítő érzéseire. Ha Makkai eddig való munkásságán végig tekintek, bizony ennek a nemes szkepticizmusnak nyomaira is reábukkanok olykor-olykor; de e fölött a szkepticizmus fölött mindannyiszor diadalt arat egyfelől a gondolkozás fegyelmezett munkája, másfelől az isteni kegyelem mindenhatóságába vetett hit. Ez a rendkívül gazdag és a szellem megnyilatkozása iránt szokatlanul fogékony lélek szívós akarattal veti fel maga számára a legnagyobb problémákat s azt mondhatjuk, hogy az ördög szekere című történelmi regényében is egy nagy lélektani problémával birkózik, amikor Báthori Annát egy nagy tragikus szerelem áldozatául rajzolja meg. A magyar lélek és a magyar sors szerelnie, egyedül való nehéz kérdése készteti arra, hogy síkra szálljon Ady mellett éppen annak a nagy örökségnek érdekében, amelyet a történelem az erdélyi lélek kialakítása által ajándékozott az egész magyarságnak. Egyházi beszédeit és elmélkedéseit, előadásait és értekezéseit is ez a mély személyiségkarakter teszi olyan értékesekké és a személyiség mellett a kor és faj dokumentumaivá. Makkainak minden írása belőle nő ki szinte természeti szükségszerűséggel és szinte kivétel nélkül minden írásán ott leng a léleknek bizonyos fájdalma, amely csak azért nem tudja ezt a lelket leigázni, ment a hit bensősége mindig felemeli a vigaszt és reménységet ajándékozó isteni szeretethez. Vannak olyanok – mondhatja valaki – akik Makkainak nem minden véleményében osztoznak, sőt olyanok is, akik szöges ellentétbe helyezkednek vele. Ez igaz. Ezt ő is tudja. Mi magunk sem fogadjuk el az ő felfogását minden pontjában, pedig mi igazán szerető gondossággal állottunk ott szellemiségének első sarjadozásánál, hogy erőnkhöz képest segítséget nyújtsunk neki, mikor a segítségnek szükségét érzi. De nem is ez a kérdés itt, hogy vájjon mindenki egyetért-e Makkai fejtegetésével és osztja-e az ő álláspontját mindenekben. A fő itt az, hogy a Makkai egész munkásságában a szellem lüktető élete áramlik ki, megtermékenyítvén mindazok gondolkozását, akik a lét és az élet nagy kérdéseire lelkiismeretesen keresik a feleletet. Innen van, hogy Makkainak minden elmélkedése az élet eleven lüktetéséről tesz tanúbizonyságot, s ezzel a lüktető élettel új élet-tevékenységeket fakaszt. Makkai Sándor a magyarság mai idejében az élet örökkévaló értékei mellett tesz tanúságot s a szikkadó lelkekben új élet reménységét kelti.