Makkai Sándornak ez a legújabb könyve, mely 1926 óta mondott és írt beszédeit és cikkeit tartalmazza, s mely a sepsiszentgyörgyi Székely-Mikó Kollégiumnak van ajánlva, egyike a szerző leggazdagabb tartalmú könyveinek. A legnagyobb részt benne az egyházi beszédek teszik (20) melléje 6 beszéd és előadás, 9 temetési beszéd csatlakozik. Az egyházi beszédek legnagyobbrészt ünnepiek, a beszédek között található a püspökké választásakor az egyház ker. közgyűléshez intézett beszéd, mely Makkai Sándor püspöki programjának kifejezése, két prédikáció a nagyenyedi és brassói nagyhét alkalmával, egy cikk Vajda János születése 100 éves fordulójára, egy előadás teológus konferencián (A múlt értéke) és egy akadémiai estélyi előadás (Közönség és irodalom). A temetési beszédek közül az első a Nagy Károly püspök temetésekor mondott, mellette több, mindenki által ismert személyiség koporsójánál (Fejes áron, Gáspár János, özv. Bartók Györgyné, gr. Bethlen ödön, gr. Bethlen ödönné) hirdette az igét. A Makkai Sándor gazdag írói munkásságának (a kötet végén fel vannak sorolva szerző összes munkái, melyek száma 38 művet tesz ki) értékes gyümölcse ez a kötet. Isten azt a gazdag adományt adta a szerzőnek, hogy az evangéliumot nemcsak tisztán és elegyítetlenül, hanem olyan formában is tudja hirdetni, mely anélkül, hogy az igét elhomályosítaná, azt világossá és láthatóvá teszi a lelkek előtt. Igehirdetésének súlyán hoz és mélységéhez ez az adománya előnyösen kapcsolódik s képessé teszi arra, hogy a legmélyebb gondolatot is közel hozza hallgatóihoz. Néhol egy találó, szellemes szemlélet köré helyezi el az Ige tartalmát (Zakeus), másutt azt a kapcsolópontot az anyaszentegyház vagy társadalmi élet egy jelensége (A beteg gyermek) vagy a keresztyén élet egy problémája ad a (Különbség van…). Ez az eljárás képessé teszi arra, hogy az igét mindig ahhoz a gyülekezethez vigye közel, melyhez szól s számoljon azon gyülekezet szükségeivel s azokra adja meg a feleletet. Ezért az igehirdetése mindig találó, nincs olyan prédikációja, melyben ne érezné találva magát, hitében, világnézetében, életformájában a gyülekezet, vagy legalább annak azon rétege, mely az igét saját magára alkalmazva szokta hallgatni. S ha nem is ért vele egyet; elragadja és lefegyverzi az igehirdető érvelése, szemléleteinek világossága; kifejezésének könnyedsége. Az ige alapján kifejtett alapgondolatának olyan erővel tudja a hatalma alá állítani a hallgatókat, hogy azok ezt az alapgondolatot nem tudják elveszíteni maguktól. A textus-kezelése ment minden nehézkességtől, világos és alapos exegesis támogatja a textus kifejtésében. Alig van textus, melynek ne használná fel minden vonását s ne látná meg a legtávolabbi és legmesszebbmenő következményét is. A Makkai Sándor beszédei tartalmukban is, szinte egytől-egyig valami újat, meglepőt tartalmaznak, s mivel minden beszéde egy alapgondolat kifejtése, tételeiből csaknem egészen össze lehet állítani a szerző teológiai világnézetét és hitvallását is. Kipótolják ezt a kötet nem egyházi beszédből álló darabjai; s ezeken át világosan előttünk áll a szerző egész gondolatvilága. Ez alól csak a temetési beszédek közi van néhány kivétel, de itt is a Nagy Károly püspök feletti az Isten igéje szolgájának, a Fejes áron feletti, a keresztyén tanítómesternek evangéliumi fényben való megvilágítása. A Péter Károly és Gáspár János felett tartott beszédek szép példái annak, hogyan lehet Isten igéje tükrében egy ember egész lelki alkatát, annak legjellemzőbb vonásait megrajzolni. Az előadások között „A múlt értéke” című a nemzettörténelem és jövendő mély meglátással megrajzolt képében a magyar nemzet egész életprogramját, „A mi utunk” című az egyház és felekezetek viszonyának evangéliumi alapon álló megállapítását, „A mi megmarad” címmel a sepsiszentgyörgyi kollégium volt tanítványai találkozóján tartott beszéd az igazi református iskola lényegének, feladatainak pompás beállítását adja. Nincs itt hely arra, hogy ebből a kötetből, bármennyire teljés képet is ad a Makkai Sándor világnézetéről, annak képét megrajzoljuk, mert azt az ő többi munkái alapján kell megtenni. Dogmatikai állásfoglalása rajzát sem akarjuk e kötet alapján adni, mert erre a célra csak e kötet, melynek darabjai inkább a gyakorlati keresztyén élet és az egyház munkája kérdéseivel foglalkoznak, nem elegendő forrás, mégis jeleznünk kell főbb pontjaiban azt a gondolatvilágot, mely e kötetben foglalkoztatja, inkább azért, hogy a munkában rejlő gazdag anyagról fogalmat alkothassunk. Gondolatai középpontjában az egyházi, nemzeti élet, az egész világ megújulásának tétele áll. Isten próbája alatt vagyunk, az egyén, a nemzet, az egyház, az egész keresztyén világi Ezt az időt úgy kell néznünk, mint kegyelmi időt, („Lelki éhség”) melyet Isten arra adott, hogy meglássuk azokat, amelyek üdvösségünkre szolgálnak. Jelen megpróbáltatásaink nemcsak bűneink igazságos büntetése, de egyúttal előkészítés arra, hogy Isten szavát engedelmesen meghalljuk („útkészítés”). Az a reménysége a világnak, hogy Isten ébreszt lelkeket, akik engedelmeskednek neki, („Megtartó reménység”) az újjászületett ember a nemzet és az egyház reménysége („Szegény magyarok Karácsonya”). Az ebben rejlő erő, Istennek újjászületett lelkekben munkáló ereje tart meg, az olyan lélekben lehet bizalmunk, amely elszakadt a világ örömeitől („A beteg gyermek”, „Különbség van…”). Ezért súlyosan ostorozza nemzeti, egyházi életünkben azokat a hazugságokat, amelyek azt csak névleg teszik keresztyénné, de a Krisztustól távol tartják, a világgal megalkusznak és emberi gondolatok és tervek eszközévé akarják süllyeszteni Isten akaratát. („Gyermekáldozat”, „A beteg gyermek”, „A világ vége” stb.). Megdöbbentően rajzolja a hazugság következményeit az egyházi és egyéni élet hamis világnézeteknek való hódolásában („A világ vége”). Ezért az egyház feladata és egyetlen feladata Isten Igéje tiszta hirdetése („Lelki éhség”), a teljes és csonkítatlan hit vallása („A világ vége”) s vallja, hogy „nem kimesterkedett programok” kellenek, hanem „nyitott lelkek, alázatosan figyelő szívek, akik meghallják és megértik az élő Isten parancsoló akaratát.” („Beszéd a püspök-választó, közgyűléshez”;) Az egyháznak a hitbeli alapra kéli helyezkednie („útkészítés”.) Ezért a bajok és próbák okát sem külső körülményekben kell keresni, („Karácsonyfa”) hanem a belső akadályok ellen kell küzdeni. („Gyermekáldozat”). Az ifjúságban van a jövő, egy olyan ifjúságban, amely az igazság-szeretetével és a szeretet igazságával van fölékesítve. („Karácsonyfa”). A gyermek nevelésében is azt a szeretetet hangsúlyozza és követeli, a félelem és gyűlölet pedagógiájával szemben. („A nagy ajándék”) Azért van szükség rá, hogy az intézményeket és munkákat belső életerő töltse meg. („Szegény magyarok karácsonya”.) A Makkai Sándor e kötetének különösen az a jelentősége, hogy minden beszéde úgyszólván egy pillérét alkotja annak a mély programnak, mely úgy életének, mint püspöki munkájának belső alapját képezi. E beszédekkel épen úgy, mint most az egész kötettel is, az a célja, hogy ezt a programot az anyaszentegyház minden tagja világosan lássa, hogy annak megvalósításában vele együtt munkálkodhassak. Kívánjuk, hogy azt a célt, Isten anyaszentegyházának az Ige szolgálatában való együttes munkáját ez a kötet is szolgálhassa.