(Ms.): Makkai Sándor: Az elátkozott óriások, Nyolc előadás

Az illusztris szerzőnek azon előadásait foglalja magába e kötet, melyeket a Kolozsvári Református Nőszövetség rendezésében és javára tartott ez év január havában. Az előadások mindenike a keresztyén életnek egy-egy súlyos problémáját veti fel s aztán bámulatos éleslátással, megalkuvást nem ismerő bátorsággal adja meg a feleletet az evangélium fényforrásánál. A kötet „Az elátkozott óriások” c előadással kezdődik. Sohasem olvastam még az ú. n. „tisztességes, polgári” vallásosságnak olyan hatalmas, megsemmisítő erejű kritikáját, mint ebben az előadásban és sohasem hallottam még olyan meggyőző erővel hirdetni azt a nagy igazságot, hogy mi keresztyének, lényegünk szerint, óriásokká teremtettünk s mégis a törpék elátkozott életét éljük, mert hiányzik belőlünk az isteni nagylelkűség. A kötet többi darabjai: Az emberi és isteni mértékek, Fölszabadító kötelékek, Evangéliumi lakástörvény, A vizzé változott tüz, Szomorú lakadalom, A kicsorduló pohár, Isteni igazságtalanság, – a fölvetett témák eredeti megoldása s az előadás szuggestív ereje tekintetében semmivel sem maradnak mögötte az elsőnek. Aki szereti mélyebbre vetni a hálót s kutatja egyházunk sok nagy bajának és nyomorúságának mélyebben fekvő okait: az el ne mulassza elolvasni Makkai püspöknek ezt az új, belső értékekben pazar gazdagságú könyvét, amely bizonyára egyik eszköze lesz a szerző által hangsúlyozott ama célnak, hogy, az evangéliumot vissza kell adnunk a keresztyénségnek, mert kiveszett belőle. A kötet tiszta jövedelmét a Kolozsvári Református Nőszövetségnek ajánlotta fel a szerző, s így közvetve jótékony célt is szolgál, aki a könyvet megvásárolja.

0 válaszok

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük