Walter Gyula: Makkai Sándor Táltoskirály Széljegyzetek egy regény margójára – Ifjú Erdély, 1934. május

Ezek a sorok nem akarnak kifejezetten kritika lenni Makkai Sándor új könyvéről. Inkább csak figyelmeztetés, érdeklődés-felhívás egy új Makkai-regény felé, amely csak most került a könyvpiacra, de máris szinte várja, hogy minél többen olvassák, minél többet foglalkozzanak vele. Mert nem egyszerű regény, több annál, tiszta és határozott értékű műalkotás. Igen, műalkotás, a szónak a megszokottnál sokkal jelentősebb értelmében. Műalkotás, amely tele van eszmei indítással, a történetlátásnak azzal a csodálatos művészetével, amely ritka szerencsés vegyületben találja együtt Makkaiban a történettudóst, a történelem-bölcselőt és a szépírót. Abban a ritka és szerencsés vegyületben és adagolásban, amely nagyon keveseknek adatott és adatik meg. Hiszen egyébként is valóságos csodaszámba megy a Makkai Sándor egyénisége. A szellemi adottságai. Egyházának legfőbb erdélyi vezetője, mint református püspök, egyháztudós és egyháztörténész, kitűnő szónok, a szónokot a magasrendű intellektualitás értelmében értékelve, nagyszerű szervező erő, örökké alkotó egyéniség, történelembölcselő, esztétikus, s mindezeken túl s talán legelői és legelőbb alkotó-művész, – mély líraiságú költő, álmokat látó, szent és megáldott fantaszta és a kompozíciónális tudást erősen birtokoló regényíró. Mint poéta jelentkezett először a szépirodalomban 1912 ben „Számadás” cimű verskötetével, finom Urai hangulatok érzékeny lelkű megrögzítőjeként. Azután hosszú, mély csönd következett, a belső-külső érzés ideje, tudósi munka, százfelé dolgozás, majd elkövetkezett két mély csapásokon haladó elbeszéléskötet, a kompozíció és detail-művészet bensőséges kezelésével a „Megszólalnak a kövek” és az „élet fejedelme”. Közben megszületett egy Erdélyben egészen külön; irodalmi vágányt, a művészi és pszihológiai fantasztikum sajátos világát és irányát képviselő regénye az „ágnes”, amely fogyatékosságai ellenére is diadalmas erővel hirdeti Makkai írói kvalitásainak egy nálunk szokatlan, nagy értékét: a képzeletet, amely wellsi ráhatásokon túl, freudi kereszteződéseken át is jellegzetesen csak a Makkaié. és megíródott az „ördögszekér” az egyik legszebb, legzártabb megkomponálású és legművészibb erdélyi történeti regény, amelynek sok-sok; szépsége fölött elmoshatatlan tündöklésű jelentőséget ad Báthory Anna portréjának finom, bensőséges megérzésű és megértésű, kitisztult művészlátású lelki megrajzolása. Ebben az alakban Makkai remekelt, annyi meghatódottságot és líraiságot vitt beléje. A „Gyöngyvirág” mély szimbólumú mesejátéka újra ívet mutatott a költő Makkai és a regényíró Makkai között, de egészében a műalkotó művészt reprezentálta ; a tudományos és egyházi tevékenység ezer élű szövedékén mindig át-átvillanó par exellance szépíró-lelket a belletrista egyéniségét. és most itt van az első igazán nagy Makkai-könyv. Az első „chef d’oeuvre”, a: Táltoskirály. Egy hatalmas három részre tagozott magyar történelmi regény trilógia alapkötete ez a könyv, amelynek históriai beállítottságának jellemzéséül elég ennyit mondani: Magyarország a tatárjárás előtt. Egy történelmi összeomlás küszöbéről ad bepillantást az író a művészi beleélés csodálatosan beletekinthető erejével, sugalló hatásával és képzelőtehetségének sodrásával ragadva az olvasót, – ennek az úgynevezett kataklizmás korszaknak kellős, közepébe. Itt áll András király, a mindig álmodozó, – romlott udvarával, elhomályosult látásával, szinte dobva, lökve, sodorva az országot a belső-külső pusztulásba. és körülötte a törtető, éhes udvaroncok kis siserahada, s rajtuk túl az ország lelki-testi erejét dúlok, sanyargatok pokolserege. Emberek, akik vagy nem látnak, vagy nem akarnak látni, hanem önző romlottságukkal hajszolják vesztébe Magyarországot, a tatárdúlás felé, amely tulajdonképpen a pusztulásra való belső elrendeltetettség szomorú megpecsételése. és velük szemben picinyke csoport élén Erdélyben, hű székelyei és kevés híve között ott viaskodik önmagával Béla király, az apjától szinte száműzött Tomaj Dénessel és a maga néhány emberével érzi az idők parancsát, a más útra térés, a felkészülés, a maga-megerősítés, a lelki-testi megedződés történelmi parancsát. A csapást nem lehet kikerülni, de legalább nem szabad összeroskadni, nem elpusztulni alatta. Tudni kell a hivatás szavát, az elhivatottság tudatát, a „táltos királyság” érzését, azt a históriai tudatot, amely nem engedi elveszni azt, aki élni akar, a magyar nemzetet, akinek első embere a király. és ha ő elvész, nemcsak külső verekedésből, hanem belső parancsból is, – akkor igazán nincs feltámadás. A „Táltos király” a művészi problémák egész dandárját veti fel az olvasó, a kritikus előtt. A csak esztétikai érték problémáját, a történelmi regény sokat vitatott kérdésének egész probléma komplexumát, a történetlátás helyes kezelésének kérdését, azt tudniillik, hogy miképpen lehet az író igazán korszerű, a kor hangulatának megfogásával, vagy a merev korhűséggel, a szereplő személyekkel kapcsolatos korproblémákat és még sok más kérdést. Most se idő, se tér, se alkalom nincs e problémák egyikének vagy másiknak kibontására, a Ma fiatalsága számára írva ezt a cikket, s így csak két szempontra kívánom ráirányítani a figyelmet. Egyrészt Makkai csodálatosan erős és biztos történeti beleélő képességére, amellyel archaizálás nélkül, a korhűséghez való merev ragaszkodás nélkül is tökéletesen tudja visszaadni a kor hangulatát, mert érzi a kor lelkét, ami történészi felkészültségének, történetbölcseleti szemléletének és írói képességeinek harmonikus egybefogásából ered és annak is köszönheti. Tehát felkészült erre a korra, de az anyag a szellemen, a korhűség külsőségei a kor lelkének belső lényegi voltán, a matéria a formán nem bírt elhatalmasodni, egyensúlyozódott, ami csak a tudóson is győzedelmeskedni tudó művész – Makkai érdeme. és épen itt van regényének egyik főérdekessége, hogy korszerűsége, történeti hibátlansága mellett is művészi, figyelmet lekötő, modern, de a korszellemet meg nem hamisító és igaz, mély és emberi. A másik az Ifjúság számára mutatkozó nagy értéke a műalkotói tudatossága és fegyelmezettsége, az a művészi megformáló erő, amellyel Béla király alakját megteremtette, átlelkesítette és megtelhette történelmi tudattal, hogy érezze: a király nem lehet udvarának és udvaroncainak játékszere, nem lehet egyéni élet, de kollektív, nemzeti érdeknek, történelmi életnek, országépítő folytonosságnak nemzetet irányító érőnek kell lennie. és így is kell élnie, ezzel a históriai tudattal, ezzel a teremtő, alkotó tudatossággal, mert benne fejeződik ki a nemzet lelke és élete. Béla király egyénisége ebben az értelemben maradéktalanul az, aminek lennie kell. Történelmi hatóerő, a beléje torkoló nemzeti vágyak és akarások összefogója és kifejezője. „Táltoskirály” ő, mert a tatárjárás előtt álló és a tatárjárást túlélni akaró Magyarországnak erre van szüksége. és sok minden nagy művészi értéke mellett Makkai új regényét a történeti tudatszerűségnek ez az érvényesítése teszi nagy magyar alkotássá. Nemzetépítő erejű műalkotássá. Legyen érte minden tisztelet az íróé!