Pap Béla: Makkai Sándor: Táltoskirály – új Magyarország, 1934. június

Makkai Sándor, mint regényíró a magyar Mereskovszky. A historikus történeti tudását bámulja, zengő nyelvének kifejező szépségét a poéta, nagyvonalúságát és kerekségét a szerkezetet szimatoló kritikus. Rátesz az olvasó szívére egy lenyűgöző világot, egy darab múltat, amely olyan hűen a tegnap, hogy egészen jelenné lesz és látásokat inspirál a holnap számára … A „Táltoskirály” műalkotás. Elsősorban kontúrjainak nagyszerű merészségével hódít. De, aki nagyító üveggel nézi, az sem talál rajta egy tenyérnyi foltot, amely ne lenne a legfinomabb művészettel kidolgozva. Nagy görög mesterek klasszikus reliefjeit juttatja eszünkbe; a vonalai hódítanak és megcsodáljuk a műgondot, amely a szemtől legelrejtettebb hátsó részeket is éppen olyan finoman kicsiszolta, mint a homlokzatot. Váz és hús, koncepció és epizódok szétválaszthatatlanok benne. Emberábrázolásában nem festő, de szobrász, aki mindig két síkban mintáz. Alakjai élnek. Imádkoznak és káromkodnak, sírnak és kacagnak, elbuknak és felemeltetnek. Mindennapi emberek, de olyan tisztán, hogy típussá lesznek: szimbólumává a magyar föld egy-egy színes, tövises és illatos virágának. Károly bábán csak úgy bugyborékol a jószívű székely őserő. Tomaj Dénesben, az „európai magyar” megtisztult és megfinomult látásán át a magyar sors tragédiája sír és a magyarság elhivatása lüktet. Juliánus sápadt arcából a magyar látnokok fanatikus szeme parázslik, a „Székely király”, „Táltos király” IV. Béla úgy tépelődik láthatatlan ellenségeivel mindig egyedül, mintha az egész magyar faj testvérnélküliségét rakta volna vállára egy láthatatlan kéz… A „Táltoskirály” minden drámai mozgalmassága mellett harmonikus könyv. Makkai Sándorból hiányzik a zsenit fenyegető félszeg egyoldalúság. Mint minden nagy egyéniségben az élet látszólagos ellentmondásai, jelszavakban kifejezett kontrasztjai harmóniába simulnak. Reálista, mert az életet olyannak látja és mutatja, amilyen, idealista, mert mindent az örökkévalóság távlatába állít be; pesszimista, mert számol a bűnnel; optimista, mert ösztönösen érzi, hogy az egészséges élet csak optimista lehet. Reálizmus és idealizmus, pesszimizmus és optimizmus mind, mind csak kifejező színei annak a világszemléletnek, amelyet egy kis szójátékkal legtalálóbban reális ideálizmusnak, vagy ideális realizmusnak nevezhetnénk. Ez az alaphangja a „Táltoskirály”-nak is. A „Táltoskirály” sok évszázados kép, amely ugyanennyi évszázad múlva is aktuális lesz. Akkor is, ma is, holnap is, valahányszor „az istenítélet kivont óriási kardja ott lebeg a boldogtalan Magyarország felett”.