Makkai Sándor: „Egyedül.” Bethlen Gábor lelki arca. – Erdélyi fiatalok, 1930/január

Még nem ült el az az izgalom, amit a Szekfű-Rugonfalvi vita okozott a Bethlen-ügyben s máris új munka gazdagítja e kérdés irodalmát: a Makkai Sándor könyve. Kétségkívül lényegesen különbözik az eddig megjelentektől, mert míg az előbbiek többé-kevésbbé egyoldalúan tárgyalják Bethlent, elveszve az adatok tömkelegében, addig e könyv szerzője azt a jellemet igyekszik megrajzolni, melyből aztán megérthető a sokszor egymásnak ellentmondó történelmi tények igazi jelentősége. A Bethlen Gábor lelki arcát igyekszik megjeleníteni, hogy azon aztán mindnyájan megláthassuk a tettei lelki tusáit. Ezen a lelki arcon mindenekelőtt feltűnik az ömudutossá vonása. Született nagyságának, a benne rejlő életerő megvalósulási lehetőségének tudata ez, mely, ösztönösen már gyermekkorában jelentkezik és később mind határozottabban, világosabban tűnik fel. Ebből az öntudatból ágaznak szét merész koncepciójú tervei, melyek sohasem voltak a véletlenre bízva. Ebből az öntudatból magyarázható gyermekkorának naív, de éppen ezért hősies elhatározása, hogy elindul a fejedelmi udvarba „szerencsét próbálni.” Különös magyar motívum ez, mintha csak a magyar nép fantáziájának mesemondó kedvéből pattant volna ki, hogy hasonlóan a népmesék legkisebb királyfiához, elinduljon elvesztett királyságát visszaszerezni. Lelki arcára jellemző az a mód, ahogy a céljait megvalósította. Ez a szolgálat útján történt. élete mindkét korszaka, ifjúsága és fejedelemsége tulajdonképpen szolgálat Lelki arcának harmadik jellemző vonása a magyarsága. Ez jellemzi a fejedelemségét, így szolgál a nemzetének. A magyar nemzet egységét akarja az ő keze alatt megépíteni, hogy aztán ez az egységes magyar nemzet elfoglalhassa méltó helyét a középeurópai államok között. Kisebb veszedelemnek tartotta a török pártfogását, mint a bécsi császár-király minden magyar gondolatot elfojtó uralmát s merész tervei legmerészebbike talán éppen az volt, hogy a magyarság egységesítése után megdöntse a szabadság esküdt ellenségét: Ausztriát. De ezekben a törekvésekben érte el őt is a legnagyobb magyarok tragédiája: „éppen a magyarságát és a magyar nemzet megtartására alkotott terveit nem értette meg senki.” Gyermekkorának árvasága és egyedülisége eme magyar törekvéseiben szélesedett ki fejedelmi egyeduliséggé és árvasággá. Egyedül volt, végzetesen egyedül volt a magyarság egységéért vívott küzdelmeiben. Nem volt egyetlen megértő ember sem a nyugati magyarok között, akik folytonosan az érettük hadakozó kardot akarták a Bethlen kezéből kiverni, így aztán hiába viaskodott a magyar egységért, hiszen „a magyarság maga volt az, akinek az egység nem kellett”. így állítja elénk a szerző Bethlen Gábort, „akiben a halálraítélt magyar nemzet életösztöne testesült meg s akinek „önzése” a magyarság létjogának hatalmas felebbezése a világtörténelem ítélőszékéhez.” Személyisége „az egész magyar nemzet kifejezője. Tragikuma a magyar bűnt vádolja, diadalmas életereje a magyarság létjogát hirdeti.” Azt hiszem ezt a könyvet nem kell ajánlani, propagálni. Ezt a könyvet olvasni kell.