Dr. Muzsnai László: „Egyedül” és „Zátony”. Makkai Sándor és Székely Mózes könyvei. – Református Diákmozgalom, 1931/február

Mindnyájan megértjük azt a tényt, hogy a magyar nép lelke odatapadt ahhoz a földhöz, amelyen ezer esztendeje él. Eggyé vállt azokkal a testekkel, amelyekben magyar vér csörgedezett. Odanőtt ahhoz a szellemhez, amely mindig kifejezésre juttatta a magyar lelket. De megértjük azt is – s reméljük, mások is megértik, – ha egy néppé nőtt ember halálosan elordítja magát, amikor kitépik lába alól a földet, vérét veszik és összetörik a szellemi kereteket, amelyekben kifejezi magát. Amióta magyar él Erdélyben, még soha nem jajdult fel senki annyira, nem hörgött, nem hallatott oly vészes halálordítása mint a haldokló erdélyi lélekké nőtt Székely Mózes Zátonyában. Mindenkit felráz ez a könyv, akiben a lélek él. Mindenki sietni fog segítségére, akiben húsból formált szív dobog. Egy hűséges kutya: Wotan vonításán át szóródik világgá ez a halálordítás. A haldokló Transylvania utolsó szava Wotanhoz: „Mindent tudsz. Azt, ami itt történt, emberi nyelv ki nem beszélheti. Ilyet csak bomlott agy talál ki. Te kell elüvöltsed! A te hű, kutyaszívednek kell, hogy higyjenek. Ha neked se hisznek, akkor úgyis hiába minden! és ők is pusztulni fognak. Mert ez a föld kővé vált szíveket nem hordhat!” De megértjük azt is, ha valaki ebben a halálos őrületben eloldozza az erdélyi magyar nép lelkét a földtől, amelyen él és kell élnie, s kiszabadítja azt a szellemi és testi keretek közül, amelyek halálba rángatnák a lelket is, ha óvatlan pillanatban magukkal rángatnák a megásott sírba. Megértjük azt, ha az élethez görcsösen ragaszkodó nemzetdarab egy óriási magyar személyiségben a lelki élet lehetőségét és valóságát nyitja meg a maga számára, még akkor is, ha az anyagi és szellemi keretek bizonyos időre össze is törettek számára. Ez a személyiség Bethlen Gábor. István és Mátyás király után a legnagyobb magyar lélek. Amióta magyar él Erdélyben feljajdulások, hörgések és halálordítások között, még soha nem hirdette Transylvaniának a lelki élet: reá nézve ma egyetlen lehetséges élet lehetőségét és valóságát oly hévvel és biztosan, mint Makkai Sándor Egyedüljében. „Zátony” és „Egyedül”. Két könyv egymás mellett. Mind a kettő páratlan a maga nemében. Mind a kettő az erdélyi lélekkel foglalkozik. Az egyikben haldoklik ez a lélek, mert keretei összetörettek. A másikban pedig kilép az életre az összetört kereteken keresztül. Az egyikben őszre fordul az élet. A másikban tavaszodik. Egyik az erdélyi lélek temetője, a másik ugyanannak a léleknek sírból felrázója. Egyik minden sorában félreveri a harangot, emberi jeleket ad le: S. O. S. Másik harangoz istentiszteletre, isteni jelekről tesz bizonyságot: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Nincsen senki, bizonyára nincsen!” „Makkai Sándor” és „Székely Mózes”. Két név egymás mellett. Több, két fogalom már mind a kettő. Egyik odaát, másik idehaza. Mind a kettő páratlan a maga nemében. Mind a kettő az erdélyi lélekből való. Egyikben azonban haldoklik ez a lélek, másikban pedig újjászületik. Egyik csak sír koporsója felett, amelybe erőszakkal akarják lezárni. A másik újjongva tépi át a szemfödőt, mert tudja, hogy senkinek sincs hatalma elpusztítani a lelkeket, csak a Szent Lélek Istennek. „Zátony'” nagy visszhangot keltett e csonkaországban. „Egyedül” sajnos nem. Miért? Talán azért, mert e „halálszagú, bús magyar róná”-n a megszomorított magyar lélek már csak a halálordítás hangjára tud csak igazán visszhangot adni! De már nincs elég ereje ahhoz, hogy visszhangot adjon az élet szavára, amely „az egész magyar nemzet kifejező”-jén át harsogja a diadalmas lelki életet!