A nagy személyiségek nevelői jelentősége – Református Szemle, 1913. Február 21., 120. p.

A Főiskolai Bethlen Gábor Kör ez idei tudományos előadásainak elsejét múlt szerdán, február 14-én este 8 órakor tartotta meg a fakultáson, szépszámú ifjúság és több érdeklődő professzor és paedagógus jelenlétében. Ez alkalommal előnyösen ismert nevű fiatal paedagógusunkat, Dr. Makkai Sándor hitoktató-segédlelkészt sikerült megnyernie előadás tartására „A nagy személyiségek nevelői jelentősége” címmel. Makkai a kérdést ismeretelméleti alapozással, az emberi én természetéből oldja meg. A nagy személyiségek nevelői jelentőségét abban látja, hogy az élet nagy értékeibe vetett bizalmat adják vissza akkor, mikor a való viszonylatai azt megrendítik. ók szimbólumok, inkarnációk, a vezéreszmék képviselői. Mivel pedig a mi megakasztott életünk tétovázásának felmutatják az új utakat, a pótlékot azáltal, hogy átélik azt, a mire mi vágyunk, ideáljainkká s így nevelőinkké lesznek. Ezekhez a nagy nevelőkhöz mérjük mi magunkat, s olyan mértékben adjuk át küzdve, vagy önkényt magunkat nekik, a mennyiben képesek vagyunk őket átélni, a magunk jobb énjét ismerni fel bennük és valósítani meg magunkban. Mint ahogy a lencse koncentrálja a napsugarakat s ezerszeres erőt és fényt ad nekik a centrumban, úgy koncentrálja az élet vezéreszméit magába a nagy személyiség s azok benne erősen, biztatóan, parancsolóan ragyognak fel. Ezeket az eszméket ki-ki a maga énjének megfelelően valósítja meg, azaz éli meg magamagát, a nagy személyiség marad az örök erőforrás a küzdelemhez és az élet nemes mintája, nevelője. Az a legnagyobb nevelő, aki a szellemiség uralma, a szabadság és szeretet eszméje felé vezet úgy, hogy ő benne ezek ideálként állanak elénk, mint pl. Jézusban. Ha ezen örök nevelők életébe kapcsolódunk, életünk nemes, komoly nevelői élet lesz. A több mint öt negyedóráig tartó előadást feszült, szinte áhítatos figyelemmel kísérte a hallgatóság, egyaránt lekötve a fejtegetések filozófiai mélységétől, megragadó szemléletességétől és sokszor valósággal átforródottan meggyőződéses hangjától. Tisztán tudományos akart lenni Makkai és mindvégig az is maradt, – hogy mindemellett a hallgatóság tagjai nemcsak eszmékkel és tudnivalókkal gazdagabban, de egyenes épüléssel távoztak el: ez előadói művészetének titka és – érdeme. A zajos külső elismerés csak halvány képe volt a belső, mély sikernek.