Bethlen Gábor és a magyar irodalom címen a Budapesti Szemle a szerzői tollából hosszabb tanulmánysorozatot közölt. A mű a napokban külön könyvalakban is megjelent az Ifjú Erdély kiadásában. Onnan közöljük ez érdekes részletet. A világháború következtében előállott közhatalom-változás általában is, de különösen Erdély iránt nagyban fokozta a történeti érdeklődést. Szépprózaíróink nagy szeretettel fordulnak tárgyért a régi, az öncélú életet élő Erdély múltjához, a nemzeti fejedelmek dicső korszakához, közte a Bethlenéhez is. Nemcsak a kor, hanem maga Bethlen közvetlenül is foglalkoztatja novella- és regényíróink képzeletét. Gyallay Domokos a Kölönte sípja c., ránézve nagyon jellemző adomás elbeszélésében (megjelent Ősi rögön c. kötetében, 1921) pompás képet rajzol a Brandenburgi Katalin bejövetele óta történt változásról a fejedelmi udvar és az udvari emberek életében. így pl. még a lányok előtt is nagyobb becsülete van az idegen zenészeknek. Pedig méltatlanok rá: szemre is hitványabbak, a virtusuk meg – tisztán gyáva élősködés. Mint aranyat a tűz, úgy próbálja meg a had a vitézséget. Egy vakmerően koholt hadbaindulás hírére az idegen zenészsereg szétrebben, otthagy fejedelmet, menyasszonyt. Ellenben az addig, mindenképpen mellőzött s ezért bánatában bujkáló székely sípos, Kölönte, hirtelen elékerül, sípjának tüzes hangja rivalgó, vidám harci bátorságra lelkesíti a tömeget. Ezzel megnyeri a reménytelenül szeretett kedvesnek kezét, meg a fejedelem kegyes elismerését és ráadásul gazdag hópénzt. Az adoma kibogozásánál személyesein is résztvevő Bethlen olyan bölcsen, annyi megértő jóakarattal beszél és cselekszik, mint apa szokott gyermekei között. Móricz Zsigmond Tündérkert című regényének (Budapest, 1922) főhőse Báthory Gábor, a fejedelem; eszmei hőse azonban maga Erdélyország. Báthory trónfoglalásakor ünnepélyesen fogadja, hogy Erdélyországból tündérkertet statuál. Kitörő örömmel lélegzik föl e fogadalomra egész Erdély. Az eszmei bonyodalom azt mondja el, hogy mint foszlik szét az ígéret és az öröm a fejedelem zabolátlan, zsarnok, elvakult, kapkodó féktelenségei miatt. Erdély igenis lehet Tündérország. Csakhogy aki e varázslatra képes, nem Báthory, hanem Bethlen. Báthory nagy tehetség, de alacsony, érzéki jellem. Agyában nagyszerű eszmék villannak fel, de cselekedetei megint csak alacsonyak. Tervei, elgondolásai fényesek és fenségesek; a végrehajtás hebehurgya, meggondolatlan. álmokat álmodik, amilyent akar, de nem vesz tudomást a legelemibb emberi és az évszázadok alatt kialakult társadalmi és rendi jogokról. Világpolitikai tekintély és hatalom lebeg előtte, holott minden ereje abban áll, hogy vazallus. Caesarja akar lenni Erdélynek, pedig semmi egyéb, mint szánalmas rab a féktelen szenvedélyek és az undorító ösztönök gályáján. Báthory mellett áll mint mellékszemély Bethlen, ki maga segítette Báthoryt fejedelmi székbe s ki annyira szívén viseli Erdély sorsát, hogy meggyőződésből, önzetlenül, híven szolgálja a fejedelmet az utolsó percig. örvend és fellélegzik, valahányszor ennek bizonyságát adhatja. Mindhiába, Báthory menthetetlenül rohan vak végzeté útján. Rombol és összeront mindent. önmagát is. Véle szemben áll a reális, építő, nyugodt megfontoltsággal, bölcs végiggondolással cselekvő Bethlen. A nyugtalan fejedelemmel ellentétben ő a megtestesült nyugalom, ki még a háborút is csak a békesség eszközének tekinti. Jó férj, fedhetetlen erkölcsű. Báthorytól mindenki elidegenedik, menekül, fél. Bethlentől mindenki remél, hívévé szegődik akaratlanul, bízik tartózkodás nélkül. Tündérország lesz Erdélyből, mihelyt Bethlen lesz a fejedelem. Ez eszmei célzat jellemzi a regényt, anélkül, hogy írója utalna rá. Ez a láthatatlan irányzatosság egyrészt emeli a mű esztétikai hatását, de ugyanakkor közvetlenül feltünteti Bethlen történeti nagyságát, uralkodásra hivatott személyiségét, aki mint fejedelem sem fog majd olyan álmot álmodni, amilyent akar, csak amilyent lehet. Ez eszmei célzat feltüntetésével együtt jár az, hogy Móricz Bethlent elsősorban a közélet, a kormányzás és a politika terén mutatja be, amint intézkedik, tanácsol és végrehajt. Noha emberi és, családi viszonylatokban is elénk hozza, mégis főként a leendő fejedelem áll előttünk, még a feleségével együtt átélt bizalmas családi jelenlétekben is. éppen ezért a történelmet, Bethlen Gábor történeti alakját, cselekedeteit tisztán és világosan látjuk. és főképpen értjük és megértjük. Azokból a magyarázatokból, melyeket Bethlen mond az uralkodásról Báthory Gábornénak, a fejedelemnek, a feleségének, pompásan ösze lehetne állítani egy, az erdélyi fejedelemség alapjai és fennmaradásának feltételei című politikai tanulmányt. Móricz költőisége éppen abban áll, hogy ezt a magyarázatot és tanulmányt nagy közvetlenséggel s az érdeklődésnek állandó feszültsége mellett elmondatja hősével. A Bethlen szájába adott szavakon és magyarázatokon semmi mesterkéltség, semmi tudálékosság és tudóskodó bölcselkedés nincs. Azok egyszerűen a Bethlen lelkületének természetes megmozdulásai. A Tündérkert újabb történeti regényirodalmunknak egyik, legértékesebb terméke s Bethlen Gábor történeti alakjának irodalmunkban legkitűnőbb, történetileg hű, költőileg nemcsak kifogástalan, hanem művészileg is legszebb rajza. Igaz, hogy csak vázlat, előtanulmány. Mert e regényben Bethlen Gábor még csak alattvaló… De minden jel arra mutat, hogy a szerzőnek sajtó alatt levő regénye, A nagy fejedelem, a vázlatot teljes arcképpé egészíti ki. Végül nem csekély érdemként kell felemlítenünk a Tündérkert megjelenésének időszerűségét. Jókor jött: a múlthoz menekülő jelennek gyönyörűségét, a múltra épülő jövendőnek tanulságát és okulást jelent Móricz Bethlen Gábora. Makkai Sándor regényében (ördögszekér, Kolozsvár, 1925. és Budapest, 1928.) sem főhős Bethlen Gábor. A főhős itt Báthory Anna, Báthory Gábor fejedelem húga. A bűbájos Báthory Anna, előbb Bánffy Dénes, utóbb Jósika Zsigmond felesége. Az egykor hatalmas fejedelem édestestvére utóbb, a Bethlen Gábor uralkodása alatt, mint boszorkány, börtönbe kerül. Innen valahogy megszökik a fejére kimondott halálos ítélet elől. Ahogy a tavasszal még pompás ördögszekerét ősszel, mint aszott kórót görgeti a szél fel s alá, míg valami árokba nem hull, úgy kóborolt, hányódott-vetődött Anna is. Talán valamelyik faluvégen vagy útszélen hantolták el jólelkű emberek szánakozásból vagy irtózatból. A regény bonyodalmában lényeges szerepet juttat az író Bethlen Gábornak is. Csakhogy míg Móricz a politikus Bethlent látja s láttatja elsősorban s ennek megfelelően a Bethlen és Báthory Gábor között levő viszonyt oldozza és magyarázza, addig az ördögszekérben Bethlen Báthory Annával kerül szembe s főként a férfi és férj, az ember lép előtérbe. Az író leleményé szerint ugyanis Báthory Anna az első találkozásnál heves szerelemre gyullad Bethlen iránt. Mivel a Bethlen bölcs, tiszta és fensőbbséges személyének körében – úgy hiszi – eddigi szenvedélyei tiszta és méltó áldozati oltárt találnak, szerelmét meg is vallja. Bethlen előbb a meglepetés hevével, majd szánakozó részvéttel Anna iránt feleli: – Vőlegény vagyok, Anna. A lesújtó válasz Annát önkívületbe, ájulásba dönti. További életfolytatását, hírhedt szenvedélyességét, boszorkány hírébe keveredését, börtönbe jutását, útszélen hányodását a Bethlen iránt érzett olthatatlan, többször és utóbb is fölkínált, de el nem fogadott szerelem határozza meg. Báthory Anna szerelméről Bethlen iránt az egykorú források hallgatnak. A rá- és hozzáképzélést azonban a históriai valóság megtűri s az író el tudja hitetni, anélkül, hogy egyebet tenne, mint a történeti hézagok kitöltését a maga képzeleti magyarázatával. A lelemény új, de nem mond ellen a történelmi tudatnak, hanem fátyolt lebbent fel. S ami a fátyol mögül előlép, az emberi, a férfiúi tulajdonságok is nagy embert, nagy jellemet mutatnak. Anna mindig és mohón kereste legalább a férfit Bethlenben, ha már mint férjet, élettársat meg nem kaphatta. „Bűnre csábított – mondja egy helyt Bethlen szemtől-szembe Annának – s én szegény halandó estem, ha Istennek ama drága báránya, kit mellém adott társul, nem üzen utánam. én Zsuzsát szeretem, csak őt örökké." Bethlen is szédül egy-egy szemrebbenésnyit, de soha el nem szédül, bűvöletbe, az érzékiség hínáros örvényébe nem esik. Megmarad feddhetetlenül fehérnek, mint címerének hattyúi. Móricz a történemi események torlaszai között pragmatikus. Makkai az emberi szenvedélyek hullámverései között lélekelemző módszerrel keres, vizsgálja és találja meg a nagy Bethlen Gábort amilyennek őt kortársai érezték és látták, amilyennek a história, az írott és élő szájhagyomány évszázadokon keresztül mind máig tudja és vallja. Makkai A fejedelem rózsái c. elbeszélésében is (Mégszólalnak a kövek c. kötete. Kolozsvár, 1925. Pásztortűz-könyvtár 3.) Bethlen Gábort választotta hőséül. Az 1628., tehát a már megrokkant fejedelem utolsó évének Szilveszter-estéjén vagyunk. A gyulafehérvári fejedelmi udvarban vígan folyik a mulatság. Legvígabb a pillangó természetű fejedelemasszony. Tudja, várja férje elköltözését e földi világból. Maga a fejedelem a mulatozóktól külön, elvonulva várja az új esztendőt. Váratlanul és hirtelen betoppan Széchy Mária, a fejedelem öccsének, Istvánnak világszép felesége. Feltárja a fejedelemnek, hogy Katalin, a felesége nem szereti, hűtlen, sőt életéré tör. Bethlen Gábor sejtését, hogy mindezt tudja, el nem árulva, nyugodtan hivatkozik az ellenkezőre. Arra, hogy mindennap friss rózsát lel szobájában. Ez Katalintól van. Míg rózsái vannak, önérzettel hivatkozik rá, addig nincs mitől félnie. Széchy Mária ekkor felfedi titkolt szerelmét s elárulja, hogy a rózsákról mindig ő gondoskodott. Az elbeszélés, melyet utóbb dramatizálva színpadon is előadtak, jól szemlélteti a Brandenburgi, Katalin teremtette udvari légkört, cselszövéseket, pletykákat. Ezzel szemben áll az éles szemmel mindent jól látó, de rendületlen bölcsességű, szilárd erkölcsű és jellemű fejedelem. A lelemény, hogy a titkos imádó naponta friss rózsákkal kedveskedik szerelmesének, nem új. Alkalmazása történetileg vitatható, de költőileg elfogadható. Gróf Bánffy Miklós Ellenségek c. elbeszélésében (Helikon 1929. évf. 764. 1.) Bethlen és Esterházy viszonyára vet fényt. A kitámadt fejedelem barsi táborában vagyunk. Bethlen a török jelenlétében fogadja Wallenstein követét. Hevességgel folyik az alkudozás, nehezen megy a megegyezés. Bethlen emberei Esterházy praktikájától félnek. Okuk van rá, – vélik és meg is mondják – mert Esterházy még a fejedelem élete ellen is gyilkost bújtatott fel. Az Esterházy környezetében is kifakadnak a vádak amiatt, hogy a nádor tűri, hogy Bethlen még a török csapatokat is kényelmesen elszállásolta magyar földön, magyar falvakban. Míg látszatra a két férfiú mindenben ellenség s cselekvésük árt a nemzetnek, valójában az történik, hogy a német sereg eltávozik az országból egyezség szerint. Sok magyar rabbal távozóban a török is, de aligha ér hazáig. Esterházy fogja őket szétverni, a rabokat megszabadítni. Bethlen küldött neki olyan kémjelentést, mely a törököt kezébe adja. A látszólag két nagy ellenség, Bethlen és Esterházy, így dolgoznak titkon egy kézre, német és török eltávolítására, nemzetünk védelmére. Nem nagy ellenségek, amint környezetük látja, hanem nagy magyarok, ahogy Kemény János feljegyezte. Az elbeszélés meséje jól kikerekített, érdekes. Alakjai élnek, pedig az egész mű tele van történelmi levegővel. Közvetlenül és tiszta intuícióval érezteti az eszmei célt, a két hatalmas férfiú lelki egységét a nemzetszeretetben. Gulácsy Irén műve: Bethlen Gábor, az ember (Helikon, 1929. 793. 1.) csak kis részben történelmi jellemzés. Egészben véve nem egyéb, mint Bethlen-adomák fűzérbe szedése. # Szépprózánk körében több igen jeles Bethlent tárgyaló mű van. Azt a szépprózai művet azonban, melyben nemcsak cím szerint, hanem költőileg és történetileg Bethlen Gábor a főhős, szépprózaíróink még nem alkották meg. Van már kitűnő vázlat, tanulmány. De történetileg teljes és művészileg befejezett szépirodalmi jellemképé még várjuk annak a géniusznak, akivel Isten – a Károlyi árpád szép szavai szerint – jókedvében megaranyozta a magyar föld XVII. századbeli történetét.
