Makkai Sándor kétkötetes tanulmánygyűjteménye az élet föladott nagy kérdéseire, a szorongattatás és meghasonlás követeléseire keresi és mutatja a feleletet. Keresi pedig az egyetlen feleletadónál: Krisztusnál. Prófécia ez a könyv arról, hogy a mai helyzetből is csak a múltat hibáival együtt vállaló bűnbánat emel ki bennünket. „VáIlalni kell a felelősséget a múltért! Vállalni éppen azért, mert látjuk és tudjuk, hogy a múlt hová juttatott. Mint a magunk bűnét kel vállalnunk, éppen azért, hogy levezekelhessük, hogy megbánhassuk, hogy újra többé soha el ne követhessük… A felelősség vállalása, a bűnbánat és vezeklés a legnagyobb tett, amellyel egy nemzet a maga élethez való jogát és életrevalóságát megbizonyítja. A bűnbánat nem szégyene egy nemzetnek, hanem dicsősége és hatalma, ha igazán szégyenli és bánja a bűneit. A felelősség súlya alatt álló, bűnbánó nemzet mérhetetlenül felette áll az igazának és dicsőségének, kiválóságának és erényeinek mámorában vakon hadonászó nemzeteknek” (Magunk revíziója.) Nagy pusztulások és csodálatos felemelkedések után új Pusztaszer kezdetéhez jutott magyaroknak csak így lehet új honfoglalást végrehajtani, új életet kezdeni. Nagy számadáson tart most bennünket a kérdező élet. – Mi ennék a nagy számadásnak az eredménye? Halál, ha egyoldalú előítéletekbe veszve, magunkra nézve újra, most is nem tesszük valósággá ennek a múltnak nagy tanítását: „vezeklés által a megújuláshoz – és élet, ha elszántan megcselekedjük ezt”. (Magunk revíziója.) Makkai Sándor a nevelőnek és pedig a nemzetnevelőnek nagy munkáját végzi ebben a könyvben is. üzenetátadó, aki az evangélium örökkévaló üzenetét szólja elesett népének. Az erdélyi magyar kisebbség prófétája, de minket éppen úgy vádol és tanít. és meg kell tanulnunk, akik ma is szörnyű veszteségek, nyomor, sebek, romok égbekiáltó jajszavávak akarjuk kierőszakolni egy »ellenséges vagy közönyös világ« lelkiismeretének fölriadását: hogy ez teljesen hiábavaló. Nekünk nem szabad csodát várnunk s nem merülhetünk ki az egyoldalú sebmutogatásban. Meg kell tanulnunk a kisebbségi politikát itthon is, úgy, ahogy azt az erdélyi magyarság cselekszi, mert Európában mi is csak kisebbség vagyunk. Meg kell tanulnunk azt az életet, »amely kicsi tényekből tevődik össze történelmi tényezővé«. Meg kell tanulnuk a kérdező élet nagy leckéjét, hogy intelligenciánk egészen a népért és a néppel éljen, hogy íróink és művészeink ne csak a népről, hanem a népnek alkossanak, hogy egész társadalmunk a szórakozási jellegű jótékonykodó akciók helyett komoly és rendszeres önfenntartási eljárással tartsa meg intézményeinket és kultúránkat. Makkai Sándor tanítja a kérdező élet nagy leckéjét. Kik tanulják meg tőle? Erdély tanulja és egyre mondja. Mikor kezdjük már mi is tanulni és mondani?