(-rel): Magunk revíziója – Ellenzék, 1931/III. 8.

Irodalomban, művészetekben, tudományos területeken, de a politikai életben és a gyakorlati élet számos vonatkozásaiban lépten-nyomon jelentkezik az újraértékelés idénye. Ez a nemzedék, mely a nagy háborút átélte és annak következményeit sínyli, lelke mélyén nyugtalanul keresi a módokat, eszközöket és lehetőségeket egy új világ kialakításához. új világot szomjazunk, mely a mai diszharmóniákat feloldja, szétzilált életünket magasabbrendű egységbe fogja össze, zabolázatlan vágyainkat és felszabadult kártékony ösztöneinket újra termő és megtermékenyítő életritmussá tudja transzformálni. Kétségtelen, hogy komolyan kell akarnunk a testi-lelki megújhodást, hogy célunkhoz bár egy arasznyi lépéssel is közelebb jussunk. és ha komolyan akarjuk, akkor nem elégedhetünk meg a felszín visszafelé borzolásával. Nem elégedhetünk meg a látható külső jelek és jegyek álszemérmes elleplezésével. Nem tehetjük kritika nélkül magunkévá – ha már jelenvaló életünk állandó bírálat tárgya, állandó panasz és bizalmatlanság forrása – a tegnap és tegnapelőtt tanulságait sem, hiszen mai életünk az elmúlt napok fundamentumán nyugszik. Szoktunk beszélni az események csalhatatlan logikájáról, de ahhoz már rendszerint nincs erőnk és nincs elég tárgyilagosságunk, hogy felismerjük és tudomásul vegyük a logika törvényeit és a maga meztelen valóságában meglássuk az utat, mely a mai életünk minden vonalán kirobbant egyetemes válsághoz vezetett. Márpedig enélkül nincs talpra állás, nincs megújulás. Politikusainkat egy kissé mindig megmosolyogjuk, mikor leromlott belső állapotaink kizárólagos okozójául a világválságot akarják velünk elfogadtatni. Jól tudjuk, hogy a válság ipari, mezőgazdasági, pénzügyi és szellemi téren általános, de ezt bizonyos helyi keretek között okos előrelátással és céltudatos irányítással enyhíteni lehetne legalább, amihez a helyi viszonyok alapos és tárgyilagos ismeretén kívül mindössze egy-két koncepciózus forrt s egy kis jóakaratra volna szükség. Hiszen az általános válság éppen helyi válságok mozaikjából tévedik össze s ha ezek helyenkénti orvosszerének felfedezése sikerül, annak kihatása az egész nagy válságterületen jótékonyan érezhetővé válik majd. Mi az akadálya tehát a kibontakozás megindulásának? Makkai Sándor a mi magyar kisebbségi társadalmunkra leszűkítve a problémát, megtalálta s habozás nélkül meg is jelöli az előítéletek drótsövényeiben, farkas vermeiben, aknamezőiben és spanyol lovasaiban azt a mesterségesen elénk vont akadályövet, mely mindjárt a kezdő lépéseknél minden jó szándékot feltartóztat és visszariaszt. Jómaga vitézül nekivág, ott, ahol a legsűrűbb a szöges drótok bozótja. Sorra veszi azokat a társadalmi és speciálisan magyar előítéleteket, melyek mai életűnket kártékony elfogultságok irányában akarják konzerválni, amelyek azon a címen, hogy a múltnak egy darabja, görcsösen ragaszkodnak a régiből ahhoz is, ami napnál világosabban elvetendőnek bizonyult s ami sima úton is kerékkötője lenne nemzettársadalmi életünk tovahaladásra rendelt szekerének. Makkai Sándor könyvét az Ellenzékben nem szükséges külön, részeire bontva ismertetnünk. Ez a könyv azokat az előadásokat foglalja össze, melyeket íója ez év elején tartott a református nőszövetségben s amelyeket mi a maguk idejében talán egyedül ismertettünk érdemük szerint. Már akkor észrevettük, hogy ezek az előadások többet céloznak a puszta szórakoztatásnál, többet az áldozatkészségek megmozgatásánál s többet a kitűnő író és előadó értékeinek puszta csillogtatásánál. Itt Makkal a szokottnál mélyebbre nyomta az ekevasat, a nemzeti lélek termő talajából mélyebb szalagokat kívánt felhasítani, hogy az elvetett mag bővebben termő rétegekbe hulljon. Koncepciót adott s egyben tükröt tartott mindnyájunk elé, hogy szép és rút vonásainkat egyformán meglássuk benne, hogy lássuk meg az életünket, olyannak, amilyen és a meglevő adottságokra próbáljunk új életet építeni okos tisztánlátással Igazságok kimondása még akkor sem kellemes és kényelmes mindenkire, ha olyan előkelő és olyan kérlelhetetlen logikával meggyőző is a kimondás formája, aminőt Makkainak sikerült megtalálni. De ma nem olyan időket élünk, hogy szabad volna igazságokat elhallgatni, melyek az általános jólétet szolgálják csak azért, hogy egyesek érzékenységét, gondtalanságát, vagy felelőtlenségét kíméljük. S a Makkai legnagyobb igazsága abban a felismerésben van, hogy nem lehet már tovább halogatni a magunk életének revízióját, különben a teljes csőd felé sodortatnánk. A tények végig nem gondolásának és a következményekkel számot nem vetésnek hamarosan elkövetkezik a megtorlása is, amit a közelmúltban a saját nemzettestünkön és egyéni életünkön olyan kegyetlen fájdalommal érezhetünk. Több katasztrófát talán ki se bírnánk. El kell jönnie a megújulásnak, egész gondolkodásmódunk, egész társadalmi berendezkedésünk átrendezésének és magasabb egységbe hangolásának. Makkai egész könyve szinte kétségbeesett sürgetése a társadalmi összhang megteremtésének és talán éppen a legjobbkor jött. A legjobb időben húzza meg eredővonalát azoknak az erőtényezőknek, melyeket ez a csonka nemzettest lázasan is, betegen Is, de a regenerálódás emberfeletti vágyával lépten-nyomon kitermel és harcba küld a maga egészségesebb jövendőjének biztosítására. Rendszerré épít ki elszórt gondolatokat, hogy állandó és egyenletes hatásukat kifejthessék és lefarag vadhajtásokat, amelyek akár jobb, akár baloldali falsatokra csábíthatnának egyeseket és tömegeket. A mi feladatunk itt csak annyi, hogy Makkai könyvének az élet minden területére kihaló jelentősegére rámutattunk. Ez a hatás, bár szigorúan tudományos megalapozású, mégis mindig közvetlen és gyakorlati s bár szigorú logikai okfejtések láncolata, mégis a legvonzóbb olvasmánya egyike.