P.P. Makkai Sándor: A Biblia

Sok panaszos szó esett középiskolai vállástanításunk eredménytelensége miatt. Az okot sokan kizárólag vállástanáráinkban keresik. Más szakon működő középiskolai tanáraink áltál elért eredményeket kielégítőbbnek találják. Sokan elhamarkodva vonnak következtetést. Vallástanáraink egyénisége tudása, rátermettségé kvalitás dolgában alatta marad más szakon lévő tanárainknak. Legyünk csak igazságosak! Mit mutatna a mérleg, ha mindén tanártól ismeretközlésen kívül jellemképzést, keresztyén világnézet nyújtását is várnánk? Igaz, hogy e két utóbbi elsősorban a vallástanár feladata s tantárgya keretében elsősorban ő adhatja. Igen, elsősorban, de nem egyedül, magára hagyatva. Az összes tanárok együttmunkálkodása, keresztyén élete és példaadása közelíthetné meg a kívánt eredményt. Nem is szólva állami és más vallásfelekezetű gimnáziumainkról és egyéb középiskoláinkról, ahol a rom. kath. tanárok felváltva kísérik templomba a rom. kath. növendékeket, ott látjuk-e mindenütt ref. tanárainkat az úrvacsoránál, a gyülekezeti istentiszteleten? A fizika és állattan tanára, hogy éppen ezeket említsem, segíti-e a vallástanári jellem és ker. virágnézetet nyújtó munkájában? Felkérhetné-e a vallástanár valamelyik kollegáját minden intézetben, hogy a konfirmált ifjak egyletében tartson valamilyen építő, apolegétikus előadást? Vezetne-e pl. valamelyik egy bibliakört? Igaz, hogy ez nem előírt kötelesség. Nem mostohagyermek-e a konfirmált ifjak egylete az önképzőkörökkel szemben? Van-e jó tantervünk, vannak-e igazán alkalmas tankönyveink? Van-e jó apologetikánk a VIII. osztály számára? Van-e igazi jó tankönyvünk, a mely pl. bevezetné a növendéket a Biblia tanulmányozásába? Bizony nincs. Pedig a jó tankönyv, egyrészt siker. A vallástanár rátermettségét, egyéni tapasztalaton nyugvó ker. hitét nem pótolhatja, de nagy segítség. Dr. Makkai ilyen hézagpótló, kiváló munkát nyújt. Bár az erdélyi ref. egyházkerület igazgató-tanácsa tankönyvül engedélyezte, szerzője „kézirat gyanánt” nyújtja, hogy vallástanáraink tapasztalatukból esetleges hiányait pótolhassák. Azt hiszem, nem igen lesz erre szükség. A vallástan kézikönyveknél, meg az egyháztörténeteknél is különös fontosságú a szerző theol. álláspontja. Növendék-fiúk és leányok kezébe adjuk a tankönyvét, a melynek állításait azok – csekély kivétellel – kritika nélkül, bizalommal teszik magukévá. Ha valamivel, hát egy elhamarkodott állítással rombolhat a tankönyv. Dr. Makkai meleg, bibliai ker. hittel írta meg tankönyvét modern pozitív theol. alapon. Mély tisztelet érzik ki szavaiból a szentírás iránt, az Isten Igéje iránt, de a mellett érvényesíti a biblia-kritika többé-kevésbbé leszűrődő eredményeit is. Mózes könyvének a szereztetéséről nyújt annyit, amennyi egy középiskolai, illetőleg tanító- és tanítónőképző-intézeti növendéknek elég. Mindezt nem rombolólag, hanem tapintatosan teszi. tapiíiíta. Ugyanígy jár el a zsoltároknál és pl. Jesajah prófétai könyvénél is, a hol Tritojesajahról is említést tesz. Az ótest. könyveinél nem a régi, jól megmagyarosított neveket használja, mint pl. Sofoniás, hanem Cefanja, Mika, ámoc, Maleaki (a 25. 1. sajtóhibával: Maelaki), Haggai, Zakaria. Azt hiszem, hogy ez nemcsak a theol. munkákban helyénvaló, hanem tankönyvben is, de a növendékekkel meg kell ismertetnünk a régi elnevezéseket is, hiszen a kezünkben, levő revideált bibliánkban is ezeket találjuk. Az ótestamentum tárgyalásánál igen szép a törvényről szóló rész – a melyet különben mutatványul közölt a könyvből az Erdélyi Ref. Szemle -, amelyhez, a természetes kapcsolatot tekintve, olyan jól illik Jézus kiegészítő magyarázata. Az újtest. részben olyan jól esik olvasnunk a modern keresztyén lélek tisztességtételét Jézus, „a világ történetének és az emberiség életének, igazi legnagyobb csodája” előtt, a kinek istenségét a szerző lélektani érvekkel bizonyítja, nem a régi orthodox iskola módszerével: bibliai idézetekkel. Minden kornak megvan a maga divatos módszere; miért ne alkalmaznánk mi azt, a melyikkel a mi kortársaink szeretnek operálni. Egyébként nem ez a fődolog, a kutató elme… feltevései talán ideig-óráig megnyugtathatják az értelem kíváncsiságát, de a szívnek nem ez a teendője. Szent tisztelettel és odaadó, hívő szeretettel megragadni felénk nyújtott kezét: ez a mi dolgunk a földön. Nagyon örülünk, hogy van végre egy tankönyv, amelyben bővebben olvashatunk Jézus jelleméről! A fiatal léleknek ez kell! Nem elvont, dogmatikus kijelentés egyszerre a Jézus istenemberségéről! Ez is, de ide úgy jusson el a vezetésünk alatt álló ifjú lélek, hogy a Jézus egyes megragadó jellemvonásaiból ő maga következtessen, hogy az egyes tapasztalatokból azután erőszak nélkül alkossa meg vagy fogadja el a törvényt: Te vagy Krisztus, az élő Istennek fia! A könyvnek Jézus csodáiról szóló részéhez volna egy tiszteletteljes megjegyzésem. „Előfordulnak olyan, csodatételek – mondja a szerző -, melyeket némelyek könnyelműen elvetnek, mint lehetetleneket – holott legtöbbjük lélektanilag teljesen érthetők.. pl. a tengeri vihar, Lázár feltámasztása, a tengeren való járás, a kenyerek csodája…” Lélektanilag teljesen érthetők? és éppen ezek, amelyeket a felsorolt csodák közül kiemeltem? Szükségesnek vélem én is, hogy a nagyobb növendékek előtt a csodák kérdéséről szóljunk, mert úgy is szembe kerül velük a fejlődő, ifjúi elme, de a racionális magyarázat, ha lélektani alapon nyugszik is, nem lesz kielégítő. Lázár feltámasztása pl. lélektanilag, nem tudom, miként magyarázható. Elhiszi a keresztyén ember, ha elfogadja Jézust Istenfiának, akinek a személye rendkívüli s így szükségképpen egyes cselekedetei is azok. Az ótestamentumban előforduló csodákról nincs , említés a könyvben, pedig a legtöbb esetben, ezekre is választ kérnek a növendékek, az újtestamentumi, csodákkal kapcsolatban. Két dolog hiányzik az én számomra ebben a szép tankönyvben: az úrvacsoráról és a keresztség rendeléséről való megemlékezés. A passzióról és a feltámadásról, amelyekkel pedig aránytalanul többet foglalkoznak az evangéliumok, mint Jézus életének bármely más mozzanatával, csak 13 sorban emlékezik még a tankönyv. Az újtest. könyvek szerzőiről, a szereztetési időről is van szó könyvünkben. „Márk ev. a 70. év után, Lukácsé 100 körül, valamint az Apóst. Csel. is, Mátéé 130 körül, Jánosé 130-140 között” keletkezett. „Az Efezusi és Titushoz és Timotheushoz írott levelekben legalább is későbbi betoldások vannak.” úgy vélem, tankönyvben betoldásról beszélni, nem építő dolog, annyival is inkább, mert elvégre ez is csak hipotézis. Nem találná-e jónak a könyv szakképzett írója megemlíteni azt, hogy a bibliai irod. történet megállapításai nem véglegesek és hogy e megállapítások Istenigéjét éppen nem érintik? A szép, magyaros, élvezetes, sok helyütt költői stílusban megírt munkát egyébként örömmel köszöntjük. Nemcsak mint tankönyvet, hanem mint hiterősítő és mélyítő könyvét ajánljuk, művelt közönségünknek is.