Szenteleky Kornél: Makkai Sándor – Magunk revíziója – Reggeli újság, 1931. augusztus 30.

A magyarság mindössze tizenkét éve él kisebbségi sorsban. Ez az idő roppant kevés ahhoz, hogy új életforma alakuljon ki, hogy egységes és biztos életszemlélet kristályosodjon ki az új helyzetbe került néptömegeknél. A probléma sokáig zavaros, szinte ismeretlen volt. Sokáig azt se tudták, hogy ilyen probléma fennáll, később pedig, mikor az új életfeltételeket meg kellett ismerni, ügyetlenül, tapasztalatlanul, sőt néha türelmetlenül nyúltak feléje, mint kisgyermek a tűz után. Nem ismerték a probléma lényegét és természetét, miként az új sors lehetőségeit se tudták teljesen átérteni és kitapintani. Az új problémával komolyan, rendszeresen nem foglalkoztak. Itt-ott egy vezércikk ügyes ötleteket vetett fel, máskor egy szónok csillogtatott meg szép gondolatokat, de senki sem mélyedt el a problémákban és senki sem próbált rendszeresen és a megismerés tartós vágyával foglalkozni az új élettel, az új adottságokkal. Ezért életünk javarészt a régi ideológiában folyt tovább, régi, merev keretben kínlódott, mert mindnyájan éreztük, hogy az új világ már halálraítélté előítéleteinket és régi ideológiánkat. Gondolatvilágunknak nehéz volt megtalálni a kapcsolatot az új élettel, gondolkodásmódunk és a valóság nem tudott összesimulni, egyesülni az inában, az új élet megismerésében és átértésében. A zavaros helyzetet, az élet és eszme széthasadását talán senki sem látta olyan tiszta, éles szemmel, olyan bátor, okos és emelkedett szemlélettel, mint Makkai Sándor. Figyelme, kritikái rátermettsége és gyakorlatias bölcselmi hajlandósága már régóta a megoldandó feladat felé fordul. Tudja és hirdeti, hogy nyitott szemmel, önámítás nélkül kell szembenézni a tényekkel és a lehetőségekkel, mert csakis így teremthetjük meg új gondolatvilágunkat, mely már új életünkbe ereszti gyökereit. Makkai Sándor már régóta elmélkedik a hagy problémán, ízekre szedi és úgy vizsgálja, boncolja az igazság éles, kíméletlen világosságánál. így teremti meg és tisztítja meg az alapot az építésre, holnapunk egészséges felépítésére. Makkai Sándor legújabb könyve öt előadást tartalmaz. Ebben az öt előadásban rámutat kisebbségi életünk előítéleteire, hazugságaira, helyes elveire és olyan tervekre meg teendőkre, melyeket meg kell valósítani, ha életben akarunk maradni. Ebben az öt előadásban összegeződik, összesűrűsödik jelenünk igazi képe és minden tennivalónk. Eddig még senki, még Makkai Sándor sem foglalkozott ennyi alapossággal és elmélyedéssel a kisebbségi élet problémáival. Könyvének vezetőeszméje, hogy mindent revízió alá kell vennünk: gondolatvilágunkat, féltett előítéleteinket, hitünket, elképzeléseinket, nevelési elveinket, önnön erőnkből kell megteremtenünk új életformánkat, mert csak így remélhetjük, hogy az új lehetőségek között élni fogunk tudni. Két dolog az, ami megkap és lenyűgöz Makkai elmélkedésében. Az egyik az igazság kíméletlen keresése és kimondása. Azok a megállapítások, megfigyelések, amelyeket Makkai cáfolhatatlan igazságként állit elénk, nem ismeretlenek előttünk, mégis megdöbbentenek. Mert mi eddig féltünk elmenni a teljes beismeréshez, nem mertük kimondani a tiszta igazságot, hitegettük magunkat, hamis bizakodással és langyos illúziókkal odáztuk el azokat a kérdéseket, amelyekkel szembe kellett volna nézni és amelyekre meg kellett volna felelnünk. Makkainak van bátorsága feltárni a csupasz valóságot, rámutatni hibáinkra, mulasztásainkra, végzetesen merev előítéleteinkre. Szavai néha ostorként hatnak de az igazság felismerése kedvet, erőt és friss hitet ad az új, a tiszta élethez. A megtisztult élethez, amelyről lepattogzott minden altató, öncsaló máz és cicoma, amely a valóság kemény talaján jár és az igazság napja felé tartja arcát. Makkai másik értéke: előadásainak roppant eszmegazdagsága. Nemcsak feltárja a valóságot, de utat, megoldási módokat mutat a szebb, igazabb holnap felé, ötletekét, gondolatokat vet fel, melyek sokszor új életünk alapkövét jelentik. Gondolatgazdagsága csodálatos bányára emlékeztet, amelyből olyan értékességek kerülnek napfényre, amelyek életünkhöz feltétlenül szükségesek. Nem fényűző bölcselkedésekről, kiválasztottaknak való túlfinomult életszemléletről van itt szó, hanem közönséges, általános és vitális problémákról, melyek mindennap elénk tárulnak és megoldásra várnak. Alig hiszem, hogy valaki figyelmen kívül hagyhatná Makkai Sándor gondolatait és eszméit, ha az új élet feladataira keres megoldást. Igazságaival nem lehet perbe szállni, mint ahogy mellőzni sem lehet őket. Feltétlenül el kell fogadni őket, mint az axiómákat a matematikában. Ha építeni akarunk, ha dolgozni akarunk új adottságok közé került életünk megalapozásán, akkor Makkai könyvét kezünkbe kell vennünk és át meg át kell olvasnunk mint nélkülözhetetlen útmutatót. Ebből a könyvből meríthetünk kedvet és kemény öntudatot a munkához, ez a könyv adja meg tennivalónk irányát és érzelmét. Ezért Makkai könyvének nem szabad hiányoznia annak asztaláról, akit igazán érdekel lelkünk és életünk változott világa.

0 válaszok

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük