Makkai Sándor könyve: Egyedül – Keleti újság, 1929/XII.

Makkai Sándor könyve koszorú Bethlen Gábor háromszáz esztendős sírján. A nagy fejedelem „az emberi életerőnek, a magyar sorsnak és lelkiembernek egyik legmaradandóbb hordozója és példája”. Könyvek és tanulmányok egész sora foglalkozik vele és újabban jelent meg éppen a háromszáz esztendős évforduló alkalmából Szekfű Gyula munkája, amely nagy ellentmondásokat váltott ki. Bár éppen Bethlen Gábor kora és élete egyike azoknak, melyre vonatkozólag a történelmi kutatás talán a legtöbb adatot és emléket halmozta össze, mégis a róla szóló munkák és közlemények között különös hely illeti meg Makkai Sándor könyvét. A kiváló író olyan szempontból ismerteti ugyanis a nagy fejedelmet, amely teljessé teszi a Bethlen-irodalmat. „Minél többet olvastam róla, annál bizonyosabbá lett előttem – mondja önmaga, – hogy ő nincs benne teljesen, torzítás nélkül sem a reá vonatkozó adatokban, sem ezeknek az adatoknak történelmi feldolgozásaiban. Már életében, aztán történelmi megítélésében is félreértések, ellentmondások, ellentétes magyarázó kísérletek tárgya volt. Az egykorú emlékek és jellemzések is legnagyobb részükben egyéni, sokszor tájékozatlan, elfogult, hozzá felemelkedni nem tudó látás szülöttei. Legyőzhetetlen meggyőződéssé vált bennem, hogy igazi bethleni magyarázat mindmáig nincs… Hiányzik Bethlen Gábor lelkiarcának homálytalan rajza és történelmi jelentősegének a teljes megértés alapján való értékelése.” így jelöli meg maga Makkai Sándor könyvének célját és ezt a célt, megrajzolni a nagy fejedelem lelki arcát, – teljes mértékben sikerült is elérnie. Tizenhárom éves korától kezdve kíséri végig a nagy fejedelem életét és ettől kezdve építi fel, helyesebben rekonstruálja azokat a lelki motívumokat, amelyek ennek a világtörténelmi egyéniségnek lelki konstrukcióját megadják. Természetesen minden egyes lélektani megállapítását poatosan indokolja a precízen megadott miliő rajz. Minden egyes lelkitulajdonságnak az életben meg van a maga oka és Makkai ezeket az okokat a lélekbúvár és a precíz történetíró biztos kezével emeli föl a múltak mélyéből. Nem volt könnyű dolga. Bethlen Gábor egyike volt a legkomplikáltabb egyéniségeknek. A belső embert pedig ilyen tökéletesen felépíteni, mintahogy Makkai tette, egyike a legnagyobb feladatoknak. Ehhez nem elég a történelem adatainak akármilyen precíz ismerete, sőt még a szellemi kultúra sem magában, hanem teremtő erőre van szükség, arra az intuitív meglátásra is, amely a háromszáz esztendős múlt homályán átfúrja szemeit és a halotti porból élő emberré varázsolja Erdély nagy fejedelmét, A férfiú sorsa mellett második pillérként ott áll Erdély sorsa és az itt lakó népeké. Világpolitikai relációi voltak akkor ennek a földnek és kétségtelen, hogy a Bethlen által lerakott alapok ma is jórészben támaszai az erdélyi életnek. Makkai Sándor ezeket is tisztán és világosan látja. A hatalmas feladatok így kerülnek egységes síkba. Rámutat Makkai, hogy Bethlen hogyan lett nemcsak a magyar léleknek, hanem a magyar sorsnak is a hordozója. Tragikuma abban áll, hogy Bethlennek éppen a magyarságát és a magyar nemzet megtartására alkotott terveit nem értette meg senki. Remekül bonyolódik ki Makkai megvilágításában, hogy miként akarta Bethlen Gábor nemzetét, annak sorsát és jövőjét világtávlatba beállítani. így tudjuk meg, hogy mi volt az inditó oka sokszor különösnek látszó cselekedeteinek. Nem célunk a pompás fejtegetések egész gondolatmenetét megismertetni, mert ezt csak Makkai könyvéből kaphatjuk meg méltóképpen. Valóságos kinyilatkoztatás ez a könyv, amelyben Erdély múltja jelentkezik előttünk egy kiváló történész pompás kultúrája és a hívatott író teljes művészete által.

0 válaszok

Szóljon hozzá Ön is!

Véleménye vagy kérdése van? Beszélgetne velünk?
Írjon bátran, és válaszolunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük