László Dezső: Magyar nevelés, magyar műveltség – Makkai Sándor új könyve – Pásztortűz, 1937, 23. évf., 17. sz., 321-322. old

Makkai Sándor űj könyve írói pályájának egyik legérdekesebb és legértékesebb mérföldköve. A pályája delelőjén álló író ezzel visszatért fiatalkora kedves tárgyköréhez, a pedagógiához. Amint ismeretes, a fiatal Makkai első nagyobbszabású írásai a pedagógia, körébe vágtak (Bevezetés a személyiség paedagógiájába, Kolozsvár, 1912.; A nagy személyiségek nevelői jelentősége, u. o. 1913.; Az intelligencia nevelése, u. o., 1914.), a doktori címet is pedagógiai dolgozata alapján szerezte meg. Kezdő pályájának pedagógiai munkáit felváltják teológiai, filozófiai, egyházi, építő es szépirodalmi alkotásai. Viszont az is igaz, hogy mialatt érdeklődése más kérdések felé viszi, hatalmas ifjúság- és nemzetnevelői pályát fut be, és mint gyakorlati pedagógus hatásában alig felmérhető áldásokat osztogat szét. újabb, pedagógiai munkájának alappillére ugyanaz az idealizmus, amely Bőhm és Schneller hatására lett Makkai egész égyéniségiének egyik legfontosabb eleme, de az idealizmus stílusában felépített pedagógiai rendszerének tégláit abból a gyakorlati pedagógiai munkából hordja össze, amelyet az elmúlt két évtized alatt a fiatal magyarság között végzett. Könyvének első része, amely a nemzeti nevelés alapvető szempontjait akarja megvilágítani, nem könnyű olvasmány, inkább a tudósnak alkotása, aki egymás után bírálja, a különböző nevelési rendszereket, hogy azután elénk állítsa saját rendszere igazságait. Ez a munka Makkai tudományos művei közé tartózik. Az író pályájával való kapcsolatában a könyv másik érdekes jellemvonása abban van, hogy a nemzeti élet .Kérdéseinek tárgyalása alatt, amennyire csak lehetett, a kritikai eljárást mellőzte és helyette egy széles nevelési rendszer pozitív megfogalmazását állítja elénk. Makkainak a magyar sors kérdéseivel foglalkozó könyvei, – elsősorban a Magyar fa sorsa és a Magunk revíziója, – a modern, kritikai nemzet-szemlélet legjellegzetesebb alkotásai. Makkait úgy is könyvelték el, mint a kritikai nemzet-szemlélet legjellegzetesebb képviselőjét. újabb könyve tételes összefoglalása és szerves továbbépítése a nemzet jelenlegi feladataira és jövendő sorsára utaló nemzetnevelői gondolatainak. Miután kritikai munkájával tisztázta a maga szamára jelenlegi sorsfordulónk alapvető kérdéseit, összefoglaló művében állítja olvasói elé az új magyar nevelés egész feladatkörét. A könyvnek, mint a nemzet érdekében tett szolgálatnak, legnagyobb értékét abban látom, hogy a mai bizonytalan, céljavesztett, ezer reménytelenségbe szertehulló korban, a nevelés jelentőségébe és lehetőségébe vetett hitet erősiti és ezzel biztos utat mutat a mostani válságból való kibontakozás felé. íme, mégis csak van annak útja és módja, hogy mi magunk, a magunk erejéhez képest, változtassunk mindazon, ami bennünket körülvesz. A tragikus fordulóba, jutott nemzet legnagyobb jótevői, legértékesebb szolgái azok, akik hősies nevelői munka vállalásával akarják a sors kerekét más irányba fordítani. Makkai megfogalmazásaiban a nemzetnevelés az egész nemzet, tehát nemcsak az ifjúság, hanem a felnőttek nevelése is. A ma is divatos „nem lehet” szólamával szemben a tőlünk függő egyetlen „lehet” valójában nem más, mint a minden irányú céltudatos és szerves nevelés. Miután Makkai az idealista filozófia álláspontjáról próbálja felvázolni a magyar nevelés és magyar műveltség alapvető feladatait, egészen természetes, hogy határozottan kell rámutatni arra, milyen óriási jelentősége van a nemzet jövője szempontjából a lelki valóságoknak. A mi szemünk annyira csak a gazdasági, politikai és társadalmi valóságokat látja, hogy feltétlen értéket kell tulajdonítanunk minden olyan alkotásnak, amely határozottan mutat rá az ezektől független lelki valóságok lényegére és értékére. Sorsunk kibontakozásának új útjait csakis akkor tudjuk felfedezni, ha megtaláljuk azt az új lelket, amely győzelmesen leküzdi új körülményeinket. Végül Makkai új könyve abból a szempontból is kiváló értéket jelent, hogy megkísérli bemutatni a nemzeti társadalom életének elméletét az idealista filozófia alapján. Ez a jelenség két szempontból érdemel figyelmet: egyfelől ma történelmi materialista és fajbiológiai alapon próbálják a társadalmi élet alapelveit tisztázini, másfelől az ideálizmus úgy áll korunk előtt, mint az igazi individualizmus legjellemzőbb képviselője. Makkai szerint az egyén a nemzeten át válik az egyetemes humánum szerves tagjává, az egyéni értéknek mindig a nemzeti szellem útján kell általános értékké válnia. Ez a munka az idealista filozófiai gondolkozásnak egyik legerősebb magyar hajtása és védelme abban a korban, amikor az idealizmust nemrég még kizárólagosan valló protestantizmus az idealizmus bírálatán túl eljutott az existenciális gondolkozás alapformáihoz. Azt viszont a Makkai javára kell írnunk, hogy az ő idealizmusa nem a lét feletti élet külön világában, hanem nagyon is a valóvilág kérdései között keresi a jövendő útját. II. Már a munka címe is kifejezi, hogy a mű két részre tagolódik, de a magyar nevelésről és magyar műveltségről szíóló két rész éppen a pedagógiai szempontok érvényesítése által szervesen összetartozik. A magyar nevelésnek és a magyar műveltség ápolásának szervesen kell a magyar megújulásra tekintenie. 1. Makkai szerint a nemzeti nevelésnek három alapvető kérdése van: 1. ki a nevelő hatalom, birtokosa? 2. mi a nevelői munka igazi értelme? és 3. mik azok az, új parancsok, amelyeket az iskolának, a nevelőnek és az ifjúságnak végre kell hajtania? Miután az egyéni és társadalmi nevelés különböző rendszereit kritikai vizsgáltat alái veti, világosan megállapítja, hogy „ma a fajközösség alapján álló nemzeti társadalom, ez a határozott és tartalmi valóság lett a döntő nevelő hatalom”, mert a pedagógiának a nevelő hatalom igazolására irányuló. törekvése a „módszeren és kísérleten át a személyiséghez, a személyiségtől a társadalomhoz, a társadalomtól a nemzethez” vezetett. A nevelői munka igazi értelme a kultúrpolitika. Ezt a tételt a nevelési elmélet és szervezet nevelési szempontból való túlértékelésének bírálata alapján mondja ki a szerző. Nem elég a neveléshez a helyes nevelési elmélet vagy szervezet, a nevelést szervesen kell beléállítani a nevelési hatalmat gyakorló nemzeti állam, egész keretébe. Ebből a szempontból a nevelésnek az elmélettől a szervezésig, a szervezéstől a kultúrpolitikáig kell a maga, sajátos útját megtennie. A nevelői munka új parancsait mindenek előtt az iskolában kell érvényesíteni. Az egész munkából külön ki kell emelnünk Makkainak az iskolára és tanításra vonatkozó megállapításait. Az iskola nem más, mint a nemzeti társadalom parányi formáiban, amely eszményi keretek között megismétli és szervesen begyakorolja a nemzet valós viszonyok között folyó egész életét. Ezt a célt szolgálja a tanítás, melynek az a feladata, hogy a tanulókat minden adottságuk öntudatos használatára segítse, hogy így azok adottságaik öntudatos munkába állítása által az élő valósággal szerves kapcsolatba juthassanak. A tanítás tehát egyfelől az egész ember minden tehetségének öntudatosítására, másfelől a valósággal való szerves kapcsolat kiépítésére néz, és így mentes az egyoldalú intellektualizmustól, amely a tanítás által csak az értelmet foglalkoztatja, de mentes az élettől való elzárkózástól is, mert az ismeretek nyújtásaival meg nem elégedve, azokra a valóságokra akarja az ifjúságot eljuttatni, amelyekre az ismeretek vonatkoznak. Ezzel a kettős kitekintéssel lehet az iskolai munka egységét és egészségét biztosítani. A nevelőnek pásztori szeretettel kell őrködnie az ifjúság felett. Az igazi nevelő nem letöri, hanem helyes mederbe tereli az ifjúságban mutatkozó életerőket. Az új ifjúság eszményét az igazi tekintélyek előtti önkéntes hódolatban és a másoknak való szolgálatban látja. 2. A magyar műveltség kérdésével foglalkozó második rész a műveltség értelmének és a művelt ember fogalmának megállapítása után a nemzeti műveltség hat nagy kérdésére tér ki (nemzeti műveltség értéke, szervezése, örökhagyói, őstalaja, magyar végletek, európai magyarság). Felfogása szerint a kultúra a közösségi műveltséget jelenti, mert benne az egyes embernek az igaz, szép és jó iránti érzéséből származó, egyéni alkotásai válnak közkinccsé. Az igazi kultúrát művelt emberek, értékes művek és célszerű szervezetek alkotják. Mivel az idealizmus álláspontja szerint az egyén a nemzeten keresztül válik az egyetemes emberi tagjávái, az egyéni műveltség ,mindíg nemzetivé válik és a különböző nemzeti kultúrák együtt adják az egyetemes emberi művelődés nagy egészét. A művelt ember, a lelkileg minden irányban minősült ember tehát az, aki egyformán tiszteli az, igazsági, szépség és jóság eszményét. A nemzeti műveltség a nemzethez tartozó művelt emberek öntudatos szellemi tevékenységeiben él. A nemzeti műveltség értéke attól függ, hogy a műveltséget alkotó műalkotások mennyiben tudják a nemzeti szellem sajátosságai szerint az egyetemes emberi értékeit tükrözni. Mivel a nemzeti lélek egységes, a nemzeti művelődésnek is csak egységesnek szabad lennie. Az egységes nemzeti műveltség feltétele az egységes értékelés. Az értékelés egységét viszont csakis, az egyetemes emberi értékekhez való állhatatos igazodás tudja biztosítani. A nemzeti művelődés szervezése a nemzeti állam legelsőrangúbb feladata. Az igazi állam nemzeti alapon álló kultúrközösség. A magyar állam fejlődése rendjén csak most ért el oda, hogy egész művelődésének irányítását maga vehesse kézbe. A műveltség állami irányításának egyik feltétele a műveltséget hordozó új szellemű középosztály kialakítása és megfelelő intézmények létrehozása. A nemzeti műveltség örökhagyói között Bethlen Gábort, mint önnevelőt, Zrínyi Miklóst, mint az ébresztőt, Széchényit, mint a sorshordozót, Wesselényit, mint a kultúrpolitikust (rokon vele Eötvös) és Mikó Imrét, mint a kisebbségi magyart ábrázolja. Ezekben a nagy magyarokban, mint történelmi jelekben, az öntudatos magyar műveltségteremtés legfontosabb kérdései és megoldásai találhatók fel. A nemzeti műveltség ősalapja a nép. A fentebb megvilágított történelmi örökség mellett, az élő nép alkotja a nemzeti műveltség másik alakját. A népiség önmagában nem jelent értéket, mert határozottan értékellenes megnyilatkozásai is vannak, a népiség igazi értéke az értékes nemzeti tulajdonságok hordozásában van. Az igazi kultúrmunka feladata ezeknek az értékeknek felszínre és öntudatosodásra való segítése. A néppel való öntudatos nevelői életközösség az a terület, amelyen a nemzet műveltjeinek és népi rétegeinek értékei kölcsönösen kicserélődhetnek. A magyar művelődés igazi szolgálatának legnagyobb ellenségei a magyar végletek: a magyar áfium álmodói, a magyar józanság földhöz tapadt megalkuvói, az eb ura fakó dacos turániai és a vitám et sanguinem Európa-imádói. Csak az igazi nemzeti műveltség tudja a nemzetet ezekből a Vészes végletekből kiszabadítani. Az európai magyarsáqnak sajátos hivatása van: a nemzetközi, léleknélküli kommunizmus és nemzeti sovinizmus Európájában állhatatosan képviselni aiz igazi, ősi, keresztyén európaiasságot. Ezt a szellemet ma egyetlen nemzet sem képviseli, pedig Európa és az európai kultúra ennek a szellemnek öntudatos szolgálatában állott és állhat ezután is. A magyarság történelmi feladata mindig a lehetetlenségek lehetségesítése volt. Ennek az európai kitekintésnek kell bennünk azt a hitet fenntartania, hogy nemzetünkre, az emberiség mai korszakában, még meg nem oldott feladatok betöltésének kötelezettsége vár. III. Makkai könyve világosan mutatja, hogy azt nem a volt kisebbségi vezető, hanem a jelenlegi debreceni egyetemi tanár írta: a munka központjába a többségi magyarság szempontjai kerülnek, a kisebbségi élet kérdései csak mint határkérdések bukkannak fel az egyes fejezetek végén. A kisebbségi magyarság kulturális feladataira, azaz, hegy miképén tartható fent egy nemzet nyelve, műveltsége, hite, erkölcsi ereje egy más faj uralma alatt álló országban, – arra nézve ez a könyv csak utal, de megoldási kísérleteket sem ad. A mi kérdésünk nem az, hogy miképpen biztosítható nemzeti műveltségünk a fajunk által fentartott, nemzeti állam keretei között, hanem az, hogy miképpen tarthatjuk fent sajátos lelkiségünket más fajok uralma alatt álló nemzeti államok életáramlásában. örömmel kell azonban látnunk, hogy ha Makkai új könyve nem is ad határozott választ arra, hogy miképpen lehetséges a kisebbségi élet, a Láthatár-ban megjelent cikkének „nem lehet”-jét ebben a könyvben lényegesen enyhíti, az egyházak művelő és nevelő jelentőségének megemlítésével s Mikó alakjának megrajzolásával utalást ad a „miként lehetséges” felé is. Ezen felül megnyugtató módon tisztázza, hogy az általa vallott modern nacionalizmus nem azonos azzal az új nacionalizmussal, amely biológiai alapon ellensége minden más fajnak. Azonban a mi , igazi feladatunk nem az, hogy egészen más helyzetből bíráljuk meg Makkai könyvét, mint amely számára és amelyben az íródott. Ez a könyv kisebbségi helyzetünkben is nagy nyereséget jelent, mert tekintetünk elé idézi a nemzeti nevelés és művelődés alapvető kérdéseit és felszólít arra, hogy ezeket a kérdéseket a mi sajátos helyzetünkben sajátos módon válaszoljuk meg.