Kovács László: Elátkozott óriások – Pásztortűz, 1928., okt. 7., 477. p.

Amikor Makkai Sándornak, Erdély református püspökének és a kiváló erdélyi magyar írónak erről a könyvéről ír valaki, legelsősorban jeleznie kell azt, hogy ezek szabad előadások, amint a gyorsíró feljegyezte azokat. így lehet igazában csodálni azt a nagy készséget, a világszemlélet biztonságát, az evangélium ideális világában élő kritikai szellemet, amint életünk problémáit és mozgását nézi, vagy ítéletet mond azok felett. Az a lélek szól ezekben, akinek nem kell felöltöznie, mondanivalóira nem kell ráborítania a prédikátori palástot, mindig bennük az ünnepi készség. Tanítása nem vasárnapi szó, nem öblös harang, amely csak vasárnap zeng fel és elönti a bűnös lelkeket. A hitvallásra mindig készen áll… Ma olyan ritka az a prédikátor, akinek nem kell cicerói pedantériával a megszólalásra elkészülnie. Akinek csak ki kell nyitnia lelke ajtaját, mert ő valóban másképp nem tehet, nyílt szemmel és nyílt szívvel áll, amikor az evangélium magasából törpe életünkről beszél. úgy, hogy szinte maga köré idézi láthatóan az írástudók és farizeusok seregét. Biztonsága, szavainak kinyíló őszintesége s az igazság megvesztegető nyugalma forradalmi tulajdonságokat rejtenek szellemalakjában. Annak az örök forradalomnak hangjait, amelyet az evangélium hordoz és készít az élet felemelésére… Elátkozott óriások vagyunk s ez a forradalom az átok alól akar felszabadítani. Mi keresztyének vagyunk, de az evangélium sokkal több, mint a mi keresztyénségünk. A mi keresztyénségünk csak ünnepi szív. Mi nem adtuk át magunkat az evangéliumnak, hanem az evangéliumot hoztuk le magunkhoz. Valahogy úgy áll a mi életünkkel a dolog, hogy az evangéliumból kiragadtuk azokat a fegyvereket, amelyekkel meg tudjuk ölni az evangélium lelkét, amely állatiságunk és törpe emberségünk ellensége. A mi keresztyénségünk, kezében az evangéliummal, csak hordozza a nagy élet lehetőségeit, de nem nagy élet; óriások vagyunk vele, de elátkozott óriások. A Makkai Sándor nyolc előadása azokról a nagy ellenmondásokról beszél, amelyek a mi életünk és az evangéliumi ideál között vannak. Ezeknek az ellenmondásoknak a rajzából a szenzáció frissességével, a meleg újdonságok ingerével hatnak az evangéliumi igazságok és tanítások. Közelünkbe jönnek az evangéliumi történetek és beszélnek maradék nélkül rólunk. Kétezer év történelmi távlata észrevétlenül tűnik el. Krisztus rólunk beszél és nekünk szól minden szavával. De nem csupán templombazári ünnepélyességgel, hanem életünk minden ágába való kiáradással. összes egyéni es szociális problémáink feloldódnak a krisztusi tanításban. Mert mit ér az a keresztyénség, amely templomi ajkakon virágzik fel csupán s mögötte künn a valóság székében nyugodtan ül a sátán. A mi keresztyénségünk frigyszekrénybe zárta az evangéliumot. Makkai könyve friss költői képekben, az igazság virágos útján hozza ki életproblémáink közé. Az egyes előadások címei: Elátkozott óriások, Felszabadító kötelékek, Evangéliumi lakástörvény, A vízzé változtatott tűz, Szomorú lakodalom, A kicsorduló pohár, Az isteni igazságtalanság szellemes képeket adnak, amelyek nem hagynak el, utánunk járnak. A költő hű társa a papnak, virágos karjával koszorúzza az isteni igazságot. Korunk tele van friss szomjazással az olyan igazságok után, amelyek mint központi fények, mindent megvilágítanak. Makkai nyolc előadása elénk emeli frissen, örök meglepetésként az evangéliumi fényt, hogy lehajtsuk előtte a fejünket és az életünket felemeljük hozzá.